Bajban a Norwegian Air, idén sem lesz nyereség

A fapados transzatlanti járatok úttörője, a Norwegian Air Shuttle ma bejelentette, hogy a koronavírus miatt csökkenő kereslet következtében május elejéig szünetelteti 22 tengerentúli járatát és csökkentette 2020-as várakozásait is. Utóbbival csak az a gond, hogy a légitársaság az elmúlt 3 évben is csak veszteséget termelt, így ha nem jön a fordulat, elfogyhat a pénz. 

Viszonylag jól mutatja a Norwegian Air elmúlt évekbeli vesszőfutását a részvényárfolyam mozgása. A nagy reményekkel induló transzatlanti kalandozásból öt év után sem lett nyereség, így a 2016-ban még 200 korona felett forgó részvények most 17,5 norvég koronát sem érnek.

A Norwegian Air Shuttle részvényárfolyama 5 éves időtávon. Forrás: Yahoo Finance

A légitársaságok világszerte kapacitáscsökkentéseket és járattörléseket jelentenek be a koronavírus miatti keresletcsökkenés következtében, ami természetesen minden légitársaságnak „fáj”, ugyanakkor a legérzékenyebben azokat érinti, akik már a járvány kitörése előtt is nehéz anyagi helyzetben voltak. A Norwegian a magas adóssághányada miatt így kifejezetten sérülékenynek számít.

“Az utazási kereslet bizonytalansága miatt a Norwegian visszavonja a 2020. február 13-án kiadott eredményvárakozási becsléseket” – közölte a cég csütörtökön. “Ebben a fázisban még túl korai lenne becslésekbe bocsátkozni az üzleti hatásokat tekintve.” – tették hozzá.

A társaság 22 transzatlanti járat törléséről vagy a járatszám csökkentéséről döntött a március 28. és május 5. közötti időszakra, az érintett városok Róma, London, Los Angeles, Boston és New York.

A társaság azt is jelezte, hogy a közeli hetekben induló járatoknál kevésbé, a későbbi, tavasz utáni járatoknál viszont erős keresletcsökkenést regisztráltak a foglalások alapján.

Fenti észrevétel egybevág azokkal a figyelmeztetéssel, melyeket a nagy európai légitársaságok vezetői tettek az elmúlt napokban, miszerint a járvány miatti negatív gazdasági hatások legrosszabb részre még csak most következik.

Az első európai csődeljárási kérelem már be is futott: a brit fapados, részben regionális légitársaság, a Flybe helyzetéről tegnap írtunk – ma reggel csődöt jelentett.

A cég csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte. A Flybe évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, és már januárban is a csőd szélén állt, de akkor egy befektetői csoport – amelynek élén a Virgin vállalatcsoport légitársasága, a résztulajdonos Virgin Atlantic állt – egy tőkeinjekcióval időlegesen megmentette.

A légitársaság utasforgalma azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett. A vezérigazgató, Mark Anderson csütörtök reggeli közleményében bejelentette, hogy a cég „jelentős finanszírozási problémákkal” került szembe, és ezeket csak tetézte a koronavírus-járvány, amely alig néhány nap alatt komoly hatást gyakorolt a keresletre.

Az oslói tőzsdén jegyzett Norwegian papírok árfolyama csak idén 52%-kal csökkent, így a piac ebben az esetben is a meglehetősen nagy valószínűséggel bekövetkező csődöt árazza.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Yahoo Finance / Kitekintő

Friss hírek