Merz és Laschet is megpályázza a CDU elnöki tisztségét

Kedden újabb két vezető német politikus – Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Friedrich Merz, a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának korábbi vezetője – jelentette be indulását a CDU elnöki tisztségéért.

Így már három ismert politikusról tudható, hogy versenybe száll a CDU április 25-re meghirdetett elnökválasztó kongresszusán. Elsőként – egy héttel korábban – Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője jelenttette be indulását.

A két újabb induló ugyanúgy Berlinben, nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette terveit, mint Norbert Röttgen, akinek egyébként elemzők szerint a legkisebb esélye van a győzelemre.

Armin Laschet az előző, 2018-as elnökválasztás egyik indulójával, Jens Spahn egészségügyi miniszterrel lépett fel. Hangsúlyozta, hogy egyesíteni akarja a pártot, és ennek jegyében győzelme esetén elnökhelyettesnek javasolja Spahnt.

Friedrich Merz kiemelte, hogy míg a kancellár, Angela Merkel támogatójaként számon tartott Armin Laschet a folyamatosságot, ő a megújulást képviseli.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás