A vártnál is súlyosabb károkat okoztak az ausztrál bozóttüzek

Az ausztrál bozóttüzek hatása sokkal súlyosabb volt, mint korábban a klímaváltozási előrejelzésekből becsülték: egy új tanulmány szerint egymilliárd állat lelte halálát és a lángok magyarországnyi területet perzseltek fel. A kutatók szerint a katasztrófa “tüzes ébresztő volt a klímatudománynak”.

A dél-ausztráliai tüzekben 33 ember vesztette életét. 2019 szeptembere és 2020 januárja között mintegy 5,8 millió hektárnyi erdő égett le Új-Dél-Walesben és Victoria államban. Ez a kontinens erdős területeinek durván 21 százaléka, ami példátlan az eddigi tűzvészek történetében – ismertette a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál a Nature Climate Change folyóiratban frissen megjelent publikációk alapján.

Benjamin Sanderson klímatudós, az egyik tanulmány szerzője kiemelte, hogy “a klímatudománynak sokkal jobb munkát kell végeznie”, ha el akarjuk kerülni, hogy a jövőben a klímaváltozással összefüggő természeti katasztrófák felkészületlenül érjenek. Sanderson – aki egyébként a francia kormány Tegyük ismét naggyá a bolygót elnevezésű programjának szakembere – hangsúlyozta: “Minél gyorsabban melegszik a bolygó, annál valószínűbb, hogy meglepetések érnek minket”.

A klímamodellek – olyan szimulációk, amelyek felhasználják az összes rendelkezésre álló információt arról, hogy mi befolyásolja bolygónk éghajlatát – segítenek elsősorban megfejteni, hogy milyen hatásai vannak a Föld felmelegedésének. Ezek a modellek nagyon jó képet adnak az éghajlat bizonyos aspektusairól – például a globális hőmérsékleti változásokról -, de a tüzek kérdése sokkal összetettebb. Azt ugyanis számos körülmény – a csapadék, a szél, a talajborítás és a népsűrűség is – befolyásolja, csupa olyan szempont, ami növeli a tűz kockázatát, táplálja és terjeszti a tüzet – magyarázta a tudós a BBC Newsnak.

A tűzvésszel kapcsolatos eddigi modellek egyike sem hozott olyan eredményt a szimuláció során, mint ami Ausztráliában bekövetkezett – jelentette ki Sanderson, aki abban látja a megoldást, hogy egyetlen szimuláció helyett, ami a legvalószínűbb forgatókönyvet próbálja elkészíteni, inkább több ezernyi különböző forgatókönyvet gyártanak a jövőre. “Ez a sok ezernyi változat teljesen lefedheti azt is, hogy legrosszabb esetben mi történhet” – mondta.

A kutatók szerint a legrosszabb forgatókönyv megismerése – az erdőtüzekkel és a rendkívüli időjárással kapcsolatban – egyre fontosabb lesz, ahogy a Föld éghajlata olyan irányba tolódik, amit még nem ismerünk. “Amíg nem ismerjük az előrejelzéshez szükséges összes alapvető feltételt, nem tudunk konkrét tanácsot adni a társadalomnak az alkalmazkodáshoz” – mutatott rá Sanderson.

A Nature Climate Change folyóiratban több további tanulmány foglalkozik az erdőtüzek hatásaival és tanulságaival. Az egyik szerint az ausztrál bozóttüzek a kontinensen és globálisan is minden korábbi erdőtüzet felülmúltak.

A klímaváltozással való közvetlen kapcsolatot még elemzik, de a tudósok korábban már megállapították, hogy az éghajlatváltozás és az úgynevezett tűzidőjárás – a magas hőmérséklet, erős szél és alacsony páratartalom kombinációjának – súlyossága és gyakorisága között van kapcsolat.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Egy világjárvány közepette nem prioritás a START-3 egyezmény

Az Egyesült Államok és Oroszország május 1-jéig felfüggesztette a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 egyezmény betartásának ellenőrzését a koronavírus-fertőzés terjedése miatt - jelentette ki Daryl Kimball, a washingtoni székhelyű amerikai Fegyverzetellenőrzési Egyesület ügyvezető igazgatója szombaton a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás