Nemsokára a Teslákra is állami támogatás járhat Kínában

Kína a jövőben állami támogatást nyújthatna az ott gyártott Tesla járművekre, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt, új energiával működő járművek listájára – derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.

A kaliforniai székhelyű, elektromos autókat gyártó vállalat frissen elkészült sanghaji gyárában a Tesla Model 3 típusú személyautó két fajtáját gyártja, ezek kerültek fel a támogatásra javasoltak listájára, a szóban forgó támogatás összege azonban egyelőre nem ismert.

A sanghaji gyárban – amely Kínában a legelső teljes mértékben külföldi kézben lévő autógyár, egyúttal pedig a Tesla első Egyesült Államokon kívüli üzeme – a tervek szerint az idei év végére heti ezer jármű gyártását tudják majd végezni. Elon Musknak, a Tesla társalapítójának és ügyvezetőjének korábbi utalásából pedig arra lehet következtetni, hogy a gyártás ütemét heti 3 ezer járműre kívánják növelni.

A sanghaji gyárban készülő Tesla Model 3 kizárólag Kínában kerül majd piacra, ahol mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron értékesítik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Merz és Laschet is megpályázza a CDU elnöki tisztségét

Kedden újabb két vezető német politikus - Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Friedrich Merz, a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának korábbi vezetője - jelentette be indulását a CDU elnöki tisztségéért.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás