Impeachment-vizsgálat: szorul a hurok Trump körül

Donald Trump amerikai elnök azt hiszi, hogy semmi sem korlátozza a hatalmát – állapította meg az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága kedden nyilvánosságra hozott jelentésében. A bizottság szerint támadhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy Trump visszaélt hatalmával, hogy külföldi beavatkozással szerezzen előnyt a 2020-as elnökválasztáson.

A jelentés az elmúlt hetekben tartott, zárt ajtók mögötti és nyilvános bizottsági meghallgatásokon elhangzottakat összegzi. Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásához (impeachment) vezető meghallgatásokat a demokrata párti törvényhozók a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

A bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

„Egyértelmű a bizonyíték arra, hogy Trump elnök arra használta fel hivatali hatalmát, hogy nyomást gyakoroljon Ukrajnára a politikai vetélytársa, Joe Biden volt alelnök elleni vizsgálatnak, valamint annak a már leleplezett összeesküvés-elméletnek a bejelentése érdekében, miszerint a 2016-os elnökválasztási folyamatba nem Oroszország, hanem Ukrajna avatkozott be” – fogalmazott a jelentés nyilvánosságra hozatalakor Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke. A jelentés lényegében ezt támasztja alá.

Bossier City, 2019. november 15.
A 2020-as amerikai elnökválasztáson ismét induló Donald Trump republikánus párti elnök egy kampányrendezvényen a Louisiana állambeli Bossier Cityben 2019. november 14-én.
MTI/AP/Evan Vucci

A jelentés, amely több mint százszor utal az alkotmányra, leszögezi, hogy Trump – a saját személyes és politikai érdekeit az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei fölé helyezve – „felforgatta az Ukrajnával kapcsolatos amerikai külpolitikát, és aláásta nemzetbiztonságunkat”.

Kiemelték továbbá azt is, hogy az elnök lépéseket tett, hogy megakadályozza a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a Fehér Ház költségvetési hivatala dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát, és arra intette a tanúkat, hogy ne tanúskodjanak. A jelentés mindezt „az impeachment-eljárás akadályozására irányuló példátlan kampánynak” minősítette.

„A fékek és ellensúlyok rendszerét, valamint a kormányzás három ágának belső hatalmi egyensúlyát ért károk valószínűleg hosszan tartóak és megváltoztathatatlanok lesznek, amennyiben az elnök kongresszussal szemben tanúsított időhúzó játéka ellenőrizetlenül marad” – összegezte álláspontját a jelentés.

A hírszerzési bizottság azonban abban nem foglalt állást, hogy javasolja-e az elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárás megindítását. Ezt egy másik bizottságra hagyta.

A Fehér Ház szerint a jelentés „elfogult, nem más, mint csalás”, amely „semmire sem talált bizonyítékot”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »