Fél év alatt sem jött össze a kormányalakítás Belgiumban

Napra pontosan fél év eltelt a választások óta, azonban még mindig nincsen kormánykoalíciós megállapodás Belgiumban – jelentette a helyi sajtó hétfőn.

Elemzők szerint a legnagyobb esélye jelenleg egy szivárványkoalíció kialakításának van a vallon és a flamand liberális, szocialista és zöld pártok, illetve talán a flamand kereszténydemokraták részvételével. Vannak, akik azonban úgy látják, hogy még nem zárható ki teljesen a flandriai nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) és a vallóniai Szocialista Párt (PS) elsőre valószerűtlennek tűnő megegyezése sem.

„Nem szabad alábecsülnünk a szövetségi kormány hiányának jelentőségét. Egy nagyobb gazdasági sokkhelyzet esetén nem tudnánk megfelelő intézkedéseket elfogadni” – emelte ki a kormányalakítás koordinálásával megbízott Paul Magnette, akinek Fülöp király hétfőn december 9-éig meghosszabbította a mandátumát.

Regionális szinten már mindenhol sikerült a kormányzó szövetség létrehozása, elsőként az apró németajkú közösségben és az úgynevezett Brüsszel Fővárosi Régióban, majd Vallóniában és Flandriában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az országot nem csak a május végi választások, hanem már tavaly december óta ügyvivői kormány irányítja, minthogy az addigi négypárti szövetség akkor felbomlott.

A belga pártok a 2010-es választás után rekordideig, 541 napon át tartó huzavona után tudtak csak megállapodni. Többek szerint elképzelhető, hogy ez a csúcs most meg fog dőlni.

Forrás: MTI

Friss hírek