Román elnökválasztás: Iohannis-nak három esélyes kihívója van

Egy friss felmérés szerint – az elnökválasztás célegyenesében – három jelöltnek van esélye Romániában, hogy az újabb mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő ellenfele legyen a második fordulóban.

Az IMAS közvéleménykutató intézet által végzett legutóbbi felmérés szerint a november 10-i első fordulóban Iohannis az érvényes voksok 45,7 százalékára számíthat, a november 24-én tartandó második fordulóban pedig a voksok 16,7 százalékára esélyes Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő lehet az ellenfele, akit a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania párt támogat.

A jobboldali Europa FM rádió által rendelt felmérés harmadik helyre hozta ki 15,1 százalékkal a baloldal másik jelöltjét, Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) ügyvivő miniszterelnököt, akitől éppen az adatfelvétel (október 8-28.) időszakában, október 10-én vonta meg a bizalmat a bukaresti parlament.

A második fordulóba kerülésre esélyes jelöltek között van még a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna is, akinek 12,6 százalékos eredményt valószínűsít az IMAS felmérése. Theodor Paleologu volt kulturális miniszter, akit Traian Basescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja (PMP) támogat, 6,9 százalékkal szerepel a felmérésben.

A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szövetség elnökét, Kelemen Hunort indítja, aki az IMAS felmérése szerint a voksok 2,9 százalékát kapná meg.

A telefonos módszerrel, több mint ezer választó bevonásával végzett felmérés 3,1 százalékos hibahatárral tükrözi Románia felnőtt lakosságának politikai opcióit.

Romániában november 10-én tartják az elnökválasztás első fordulóját, amelyen 14 jelölt neve kerül a szavazólapokra: az IMAS- felmérésben is szereplő hat jelölt mellett, akiket egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség is támogat, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként pályáznak az államfői posztra.

Ha egyik jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió választópolgár több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »