A Teslának sikerült meglepnie a befektetőket

A szerdai tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint – a befektetők nagy meglepetésére – nyereséget termelt az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla a harmadik negyedévben, mégpedig a rekord értékesítéseknek, a költségek csökkentésének, valamint annak köszönhetően, hogy javítottak az új modellek gyártási menetrendjén.

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,3 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint a részvényesekre jutó nettó nyereség 143 millió dollár volt, részvényenként 80 cent. Egy évvel korábban 311 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 1,82 dollárt jelentett.

Az egyszeri tételek leszámításával kalkulált (non-GAAP) nyereség 342 millió dollárt tett ki az idei harmadik negyedévben, ami 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál. A részvényarányos nyereség 3,02 dollárról 1,91 dollárra esett. Elemzők részvényenként 42 centes veszteségre számítottak a harmadik negyedévről.

A Tesla kilencéves tőzsdei történetében a mostani volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt. 

A vállalat adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 876 millió dollárra rúgott július-szeptemberben, 136 százalékkal haladja meg az előző negyedévi 371 millió dollárt, de 7 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti 942 millió dollártól.

A negyedévet a Tesla 5,33 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 4,95 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 2,96 milliárd dollárral.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye közel 21 százalékkal, 307,12 dollárra drágult az elektronikus kereskedésben. Az árfolyam március 1-je óta először lépte át a 300 dolláros küszöböt.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A gyártó kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a „tömegterméknek” szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal növekedtek.

A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki az idei évre, így a tervezett alsó határ eléréséhez az első kilenc hónapban kiszállított 255 ezer autót figyelembe véve a negyedik negyedévben még 105 ezer autót kell leszállítania megrendelőinek. A szerdán közzétett beszámolóban a Tesla menedzsmentje úgy fogalmazott: „nagyon bízik abban, hogy eladott autóinak száma idén meghaladja a 360 ezret”.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »