Az USA máris feloldja a Törökország elleni szankciókat

Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében.

A szíriai helyzetet elemezve az elnök hangsúlyozta: szerda reggel a török fél tájékoztatta Washingtont arról, hogy a harcok lezárultak, a tűzszünet tartós lesz.

„Ha nem jön közbe semmi, a szankciókat feloldjuk” – fogalmazott Trump, utalva a Törökország ellen hozott büntetőintézkedésekre. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ankarának tiszteletben kell tartania a nemzeti és vallási kisebbségeket Szíriában.

Donald Trump közölte: beszélt a kurdok vezette, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű koalíció parancsnokával, aki megnyugtatta, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái változatlanul őrizetben vannak.

Washington és Ankara október 17-én kötött megállapodást egy 120 órás tűzszünetről, majd ennek lejárta előtt, kedden, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban újabb, ezúttal 150 óráig érvényes tűzszünetben állapodott meg. Az amerikai-török megállapodás értelmében a kurd milíciáknak a tűzszünet idején ki kellett vonulniuk a térségből, az orosz-török egyezmény pedig rögzítette, hogy a kurdoknak a török határ melletti 30 kilométeres sáv egészéből ki kell vonulniuk, beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is.

Az amerikai külügyminisztérium szíriai különmegbízottja, James Jeffrey egyébként kedden a szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson arról beszélt, hogy információi szerint a török offenzívának több száz halálos áldozata volt a kurdok vezette szíriai milíciák körében.

„Úgy is mondhatjuk, hogy a törökök támogatását élvező szíriai erők legalább egy alkalommal háborús bűnt követtek el, és mi magyarázatot is kértünk erre Törökországtól” – fogalmazott a szenátorok előtt Jeffrey.

A diplomata elmondta azt is, hogy nem konzultáltak vele előzetesen Trump elnöknek az amerikai katonák szíriai kivonására vonatkozó döntéséről.

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »