Megnyílt az új pekingi repülőtér

Szerdán hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport. Az alkalomból rendezett ünnepélyen Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Az új légikikötő építését 2014 decemberének végén kezdték meg, a tengeri csillagot formázó terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá a néhai Zaha Hadid iraki származású brit építész tervei alapján. A teljes beruházás mintegy 450 milliárd jüanból (19 200 milliárd forint) valósult meg.

A csaknem 700 ezer négyzetméteres, egyterű terminállal rendelkező repülőtér, amely nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol található, négy kifutópályával kezdte meg a működését. A jövőben további két kifutópálya épül a növekvő utasforgalom gördülékeny kiszolgálására – a tervek szerint a repülőtér óránként mintegy 300 le- és felszállást bonyolít majd, ha eléri teljes kapacitását.

Az új repülőtér 2017-ben készült látványterve. Illusztráció: Bloomberg

A kínai főváros meglévő nemzetközi légikikötőjének tehermentesítésére megépült repülőtér 2021-re évi 45 millió, 2025-re évi 72 millió, 2040-re pedig évi 100 millió utas fogadására lesz alkalmas. Ezzel beéri a világ legforgalmasabb repülőterének számító Hartsfield-Jackson Atlanta nemzetközi repülőteret az Egyesült Államokban.

A repülőtér forgalmának 40 százalékát a China Southern, 30 százalékát pedig a China Eastern légitársaság járatai fogják kitenni, de további közel 50 külföldi légitársaság is legalább részben áthelyezi működését a Fővárosi Nemzetközi Repülőtérről a következő időszakban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »