Rövidesen jön a Facebook saját szuperpénze

Saját pénzt, úgynevezett kriptodevizát vezet be a Facebook jövő év elején, mely pénznek a Libra fantázianevet adták. A Libra több szempontból is kiemelkedik a már piacon lévő sok száz kriptopénz közül, de a legfontosabb különbség az, hogy a Libra árfolyama egy devizakosárhoz lesz rögzítve.

A Facebook Libra egy blokklánc alapú kriptovaluta, melynek kibocsátásáért és működtetésért a társaság egy leányvállalatot hozott létre Libra Association néven, svájci központtal.

A Libra Associationról

A Genfben megalapított társaságot 28 alapító hozta létre, melyben a világ legnagyobb pénzügyi és technológiai óriásvállalatai vettek részt. A pénzügyi szolgáltatók közül a MasterCard, a Visa, a Stripe, a PayPal és a PayU, a technológiai vállalatok közül a Calibra (a Facebook egyik cége), az eBay, a Spotify, az Uber, a Lyft, mindezeken túl pedig telekommunikációs vállalatok, blockchain szolgáltatók és kockázati tőke társaságok vettek részt az alapításban.

A Libra árfolyama – annak stabilitásának érdekében – egy devizakosárhoz lesz rögzítve, melyben a legnagyobb súllyal az amerikai dollár szerepel majd (USD), de tartalmaz eurót (EUR), japán jent (JPY), angol fontot (GBP) és szingapúri dollárt is (SGD) – számolt be róla a ProfitLine.hu.

A Libra kriptopénzről

A Libra várhatóan 2020-ban kerül bevezetésre és a Facebook mintegy 2,7 milliárd felhasználója fizethet majd vele könnyedén mobiltelefon és a Messenger, Instagram, WhatsApp alkalmazások segítségével. Piaci értesülések szerint a Libra árfolyama a stabilitás érdekében a világ 5 nagy devizájához lesz kötve egy devizakosár alapján mely várhatóan az alábbi súlyozással fog működni:

A Libra aktuális árfolyamát befolyásoló devizakosár

 

Hány forintot ér egy Libra az aktuális árfolyamokon átváltva?

A ProfitLine.hu számításai szerint egy Libra árfolyama a mai árfolyamokon (2019.09.21.) forintra átszámítva nagyságrendileg 269 Ft/Libra lenne.

Forrás: Profitline.hu

 

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »