Bin Laden fiát is kiiktatta az amerikai kormányzat

A washingtoni Fehér Ház nyilatkozatban jelentette be szombaton, hogy egy amerikai terrorizmusellenes műveletben meghalt Hamza bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet meggyilkolt egykori vezetőjének fia, aki maga is kiemelkedő alakja lett a szervezetnek.

Az amerikai elnöki hivatal közölte, hogy a műveletet az afganisztáni-pakisztáni határ térségében hajtották végre, az akció időpontját azonban nem árulták el.

“Hamza bin Laden elvesztése nemcsak fontos vezetői képességektől és az apjához fűződő jelképes kötelékektől fosztja meg az al-Kaidát, de a csoport fontos műveleteit is aláássa” – írták a nyilatkozatban.

A Reuters hírügynökség egy amerikai tisztségviselőtől úgy értesült, hogy hónapokkal ezelőtt hajtották végre a műveletet, amelyről annak idején tájékoztatták Donald Trump elnököt. A forrás szerint Hamza bin Laden 30 év körüli lehetett, és Washington feltételezése szerint ő követte apját az al-Kaida megmaradt részének élén, hírszerzési értesülések szerint apja állítólag kifejezetten erre képezte ki.

Két éve, 2017-ben Ali Soufan terrorelhárítási szakértő és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik volt munkatársa egy cikkben azt írta: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet “kalifátusának” összeomlásával Hamza a legalkalmasabb a globális dzsihadista mozgalom összefogására. Az amerikai külügyminisztérium idén februárban egymillió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információkat tud nyújtani Hamza bin Ladenről.

Az NBC hírtelevízió már július 31-én hírül adta Hamza bin Laden halálát amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva, de Donald Trump nem akarta kommentálni az értesülést, így az amerikai kormányzat először a szombaton kiadott nyilatkozatban erősítette meg a művelet tényét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás