Vámháború: Kína újabb lépést tett az USA felé

Kína egyes amerikai agrártermékek – köztük a szójabab és a sertéshús – esetében felfüggeszti a pótvámokat, továbbá támogatja amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését – jelentette pénteken a Hszinhua kínai állami hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva.

A Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság, valamint a kínai kereskedelmi minisztérium közlése szerint a kínai kormány támogatja a hazai vállalatokat abban, hogy a piac és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival összhangban bizonyos mennyiségű amerikai agrártermékeket vásároljanak.

Az Egyesült Államok Kínába irányuló exportjának egyik legfontosabb árucikkének számító szójababot Kína 2018 júliusában sújtotta 25 százalékos pótvámmal a sertéshússal együtt, válaszul az egyes kínai termékekre bevezetett amerikai büntetővámokra. A szójababra vonatkozó pótvámot aztán idén szeptember 1-jétől további 5, míg a sertéshúst sújtót 10 százalékkal emelte Kína.

A sertéshús pótvámjának felfüggesztése az Egyesült Államok irányába tett gesztuson túl összefüggésben áll azzal is, hogy Kína sertésállományát tavaly nyár óta harmadára csökkentette az afrikai sertéspestis járvány, aminek következtében a sertéshús ára az egekbe nőtt, és az ország jelentősen rászorul a külföldi beszállítókra.

Kína azt követően tett újabb engedményt, hogy Washington – a kínai nemzeti ünnepre való tekintettel – október 1-jéről 15-ére halasztotta az egyes kínai árucikkekre kivetett, legújabb pótvámok hatályba léptetését. Az Egyesült Államok gesztusa pedig válasz volt arra a szerdán tett kínai bejelentésre, miszerint Peking szeptember 17-étől egy évre felfüggeszti bizonyos amerikai termékek esetében – egyebek mellett gyógyszerek, ipari kenőanyagok, növényvédőszerek, valamint bizonyos, állatoknak szánt tápanyagok, például tejsavófehérje – még tavaly bevezetett pótvámokat.

Washington és Peking a múlt csütörtökön abban állapodott meg, hogy tárgyalóik október elején Washingtonban találkoznak ismét a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára. A jövő héten kínai tisztviselők utaznak Washingtonba a találkozó előkészítésére. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön úgy nyilatkozott: bár egy átfogó megállapodást kíván elérni a kínai féllel, elfogadhatónak tart egy átmeneti egyezményt is.

A fokozódó konfliktus ellenére folytatódnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Teljes politikai bénultság Libanonban

Michel Aun libanoni államfő csütörtökön ismételten "párbeszédet" sürgetett az utcai tiltakozókkal anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna ennek mikéntjére. A korábbi miniszterelnök-jelölt Hariri ismételt visszatérésében bízik, pedig ő októberben már másodszor mondott le.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás