Trump 16 milliárd dollárral segíti az amerikai farmereket

Az amerikai szövetségi agrárminisztérium 16 milliárd dollárral készül megsegíteni a farmereket – jelentette be közleményében Sonny Perdue agrárminiszter csütörtökön.

Az amerikai mezőgazdasági árukra kivetett kínai büntetővámokra utalva Perdue leszögezte: „a farmerek nem maradnak magukra az igazolhatatlan megtorló vámokkal szemben, miközben Trump elnök továbbra is azon dolgozik, hogy jobb és erősebb kereskedelmi megállapodásokat kössön világszerte”.

A tárcavezető bejelentette, hogy a kormányzat 16 milliárd dollárt szán a gazdák megsegítésére. Ezt elsősorban a vörösáfonya- és a szójatermesztők, a sertéstenyésztők, valamint a tejgazdaságok működtetői között osztják el, mégpedig a birtokok nagysága alapján.

A minisztérium továbbá azt is tervezi, hogy 1,3 milliárd dollár értékben vásárol fel a büntetővámok által érintett sertést és gyümölcsöket, s ezeket iskoláknak, intézményeknek, élelmiszerjegyekkel rendelkezőknek juttatják.

A szövetségi agrárminisztérium tavaly – miután Mexikó, Kanada és Kína büntetővámot vezetett be az amerikai termékekre – már 12 milliárd dollárral megsegítette a gazdákat. Ezen kívül 300 millió dollárral segítette az agráriumot új exportpiacok felkutatásában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kína mintegy 60 milliárd dollár értékben vetett ki büntetővámokat, válaszul arra, hogy a Trump-kormányzat kínai árukat sújtott vámokkal. A kínai döntés érzékenyen érintette az amerikai mezőgazdaságot: a Kínába irányuló amerikai szójaexport például 75 százalékkal megcsappant.

Nehéz helyzetük ellenére az amerikai farmerek elsöprő többsége változatlanul támogatja Donald Trumpot. A Farm Journal című mezőgazdasági szaklap – amely az Egyesült Államokban a gazdák legfontosabb lapja – által július elsején megjelentetett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett ötezer farmer 79 százaléka támogatja Trumpot. Az elnök támogatottsága a farmerek körében még növekedett is: júniusban ugyanis csak 74 százalékos volt. Támogatásuk elsődleges magyarázata a Kínával szembeni kemény fellépés volt. A farmerek ugyanakkor a kérdésekre válaszolva azt is kifejtették, hogy nem várják el a szövetségi agrárminisztérium támogatását a kereskedelmi viták gazdasági következményeinek enyhítésére.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »