Tovább romlottak a német gazdaság kilátásai

A német gazdaság teljesítményének további csökkenésére számít a második negyedévben a német szövetségi jegybank, a Deutsche Bundesbank hétfőn publikált rendszeres havi jelentésében.

A Bundesbank júliusi gazdasági helyzetjelentése megállapítja, hogy a belföldi kereslet a magas foglalkoztatásnak és a lakosság erős fogyasztási hajlandóságának köszönhetően továbbra is erőteljes támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek.

A belpiacon azonban megszűnt az év elején még pozitív hatást gyakorló néhány egyszeri tényező hatása. Az enyhe időjárásnak köszönhető magas téli építőipari teljesítmény májusra például már alábbhagyott, valamint az év elején még felfutóban lévő gépjármű forgalomba helyezések is visszatértek a korábban megszokott szintre. Az év elején a tavalyi szállítási lemaradások behozására lendült fel a járművek értékesítése.

A Bundesbank közgazdászainak megítélése szerint azonban a konjunkturális pálya mindezekkel együtt is alapvetően gyengének mondható Németországban, mégpedig „elsősorban az exportorientált feldolgozóipar teljesítményének romlása miatt”. A jegybank szakértői egyelőre nem is látnak olyan jeleket, amelyek a helyzet belátható időn belüli javulására engednének következetni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Deutsche Bundesbank júliusi jelentésében a gazdasági helyzetelemzés mellett aggodalmának adott hangot a Facebook által bevezetni tervezett virtuális deviza, a Libra nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitására jelentett esetleges kockázatai miatt is. A dokumentumban a Bundesbank a Libra pénzügyi felügyeleti és jegybanki ellenőrzésének szükségessége mellett érvel.

A virtuális devizákkal elméletileg csökkenteni lehet ugyan a határokon átívelő fizetési forgalom költségeit – mutat rá az elemzés – ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „a jegybanki funkciók ellátásának minden esetben prioritást kell kapnia a magáncégek kereskedelmi érdekekeivel szemben”. A dokumentum leszögezi: az árfolyamstabilitást, a pénzügyi rendszer és a fizetési forgalom biztonságát semmilyen módon nem szabad veszélynek kitenni.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »