Lassan elfogynak a világ szemetét befogadó országok

Szeméteredet-vizsgáló bizottság alakult Kambodzsában szerdán, hogy kiderítse, honnan érkezhetett 83 konténernyi műanyaghulladék az egyik déli kikötőbe, és már eredménnyel is járt. Kambodzsa kormánya a múlt héten jelentette be, hogy nem engedélyezi a műanyaghulladék importját.

Az 1600 tonnányi szemét feladói az Egyesült Államok és Kanada voltak – tudatta a kambodzsai környezetvédelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a konténerek 2018 őszén kezdtek érkezni az országba, de tartalmuk nem mérgező, és radioaktív sugárzástól sem kell tartani.

A bizottság feladata az is, hogy visszaküldesse a hulladékot azokba az országokba, amelyekből érkezett. A szóban forgó szemétből az Egyesült Államokba 70 konténernyit kell visszahajóztatni, Kanadába pedig a fennmaradt tizenhármat.

Délkelet-Ázsiában a szemétimport azután vált jelentős problémává, hogy Kína – amely korábban a szállítmányok fő befogadója volt 2018-tól szigorította a szemétimport feltételeit, majd az idei év elején tilalmat hirdetett csaknem az összes külföldi műanyaghulladék bevitelére.

Ezután a szemétrakományok feladói a térség más országai felé fordultak, egyebek között Indonéziát, Malajziát, a Fülöp-szigeteket célozták meg, ám azok is hamarosan gátat szabtak az importnak. A szemét feldolgozását, újrahasznosítását az is nehezíti, hogy bár a műanyaghulladék saját nemzetközi kereskedelmi kóddal rendelkezik (HS3915), ez a kód nem veszi figyelembe, hogy az importált hulladék jó minőségű vagy szennyezett – így egyre többször fordul elő, hogy egy importáló ország „visszaküldi a szemetet a feladónak”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Kitekintő

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »