Megint rosszul viselkedett Irán, katonai koalíció készül

Iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa-öbölben – idézte az amerikai Fox televízió helyi idő szerint szerdán este Bill Urban századost, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának (CENTCOM) szóvivőjét. 

A szóvivő elmondta: az amerikai haderő figyelemmel kísérte a történéseket. Majd hangsúlyozta, hogy “a nemzetközi hajózás szabadságának biztosítása nemzetközi megoldást követel” – jelentette Járai Judit, az MTI washingtoni tudósítója.

A brit védelmi minisztérium csütörtöki közleménye megerősítette, hogy incidens történt, amelyet szintén nemzetközi jogba ütközőnek nevezett. A közlemény felszólítja az iráni hatóságokat, tegyenek meg mindent a feszültség csökkentésének érdekében.

Az iráni Forradalmi Gárda a Fars félhivatalos iráni hírügynökségen keresztül elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az elmúlt huszonnégy órában nem kerültek összeütközésbe idegen hajóval. A gárda közölte, hogy amennyiben kapott volna parancsot bármilyen hajó lefoglalására, azonnal teljesítette volna.

Nem ez az első feszültséget keltő eset a környéken, június közepén két tartályhajó ellen követtek el támadást az Ománi-öbölben, melyet az USA és Nagy-Britannia szintén a Forradalmi Gárda akciójának tekint.

Tartályhajókat támadtak meg Irán közelében

A britek szerint is Irán áll a tartályhajó-támadások mögött

A Fox televízió mellett a CNN hírtelevízió is jelentette szerdán este, hogy a Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szoros közelében öt – más értesülések szerint három – iráni őrhajó, amely feltételezhetően az iráni Forradalmi Gárdához tartozott, megpróbált elfogni egy brit olajszállító teherhajót. A tanker éppen a Hormuzi-szoroshoz közelített, amikor az irániak irányváltásra és megállásra szólították fel. A brit királyi tengerészet egyik fregattja, a Montrose kísérte a tankert, és azonnal távozásra szólította fel az iráni őrnaszádokat, amelyek távoztak is.

A CNN értesülései szerint az incidenst kamerával rögzítette a légtérben köröző amerikai repülőgép is, de a képsorokat nem tárták a nyilvánosság elé.

Földközi-tenger, 2019. július 11.
A brit védelmi minisztérium 2012. október 10-i felvétele a brit haditengerészet Montrose fregattjáról a Cougar 12 hadgyakorlaton a Földközi-tengeren. 2019. július 10-én iráni hajók megpróbálták elfogni a British Heritage brit olajszállítót hajót a Perzsa-öbölben levő Hormuzi-szorosnál, a kísérletet a tankert kísérő Montrose hiúsította meg. Forrás: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Joel Rouse

Haszan Róhani iráni elnök szerdán – az incidens előtt – figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy következményei lesznek a Szíriába tartó és nyersolajat szállító iráni tanker múlt héten végrehajtott feltartóztatásának Gibraltárnál.

“Kimondom, hogy a britek keltik a bizonytalanságot, és majd később megtapasztalják ennek a következményeit” – fogalmazott az iráni elnök a teheráni kormányülésen.

Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden Washingtonban újságírókat arról tájékoztatott, hogy az amerikai kormányzat katonai koalíciót szeretne kovácsolni az Irán és Jemen közelében lévő vízi utak ellenőrzésére.

A tájékoztatón jelen volt Mike Pompeo külügyminiszter és Mark Esper, a védelmi tárca ügyvezető minisztere is. Dunford tábornok közölte: Washington már megbeszéléseket folytat szövetségeseivel annak egyeztetésére, hogy összeállhat-e a koalíció, és ha igen, hány ország részvételével, annak érdekében, hogy biztosítsák a hajózás szabadságát a Hormuzi-szorosban és a Báb el-Mandeb-szorosban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás