Végre véget érhet a szudáni belpolitikai válság

A választásokig tartó átmeneti időszak idejére a Szudánt irányító átmeneti katonai tanács (TMC) megállapodott a hatalom megosztásáról az ellenzék és a tüntetőcsoportok képviselőivel – jelentette be péntekre virradóra kartúmi sajtótájékoztatóján Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió (AU) közvetítője.

A megállapodás szerint független technokrata kormány alakul, illetve lefolytatnak egy átlátható és független nyomozást az elmúlt néhány hét erőszakcselekményeinek kivizsgálására. Labat szerint „szuverén tanács” jön létre, amelynek tagjait rotációs alapon választják meg civilekből és katonákból vegyesen, három évre vagy valamivel hosszabb időre. A felek egyetértésre jutottak abban is, hogy elhalasztják a törvényhozó tanács megalakulását, amelynek létrehozásáról korábban már elvi megállapodás született köztük.

Omar ad-Degair, a tüntetőket képviselő Szabadság és Változás Erői (DFCF) nevű szervezet vezetője azt mondta, hogy a most nyélbe ütött megállapodás megnyitja az utat az átmeneti hatóságok intézményeinek megalakulása előtt. „Reméljük, hogy ez egy új korszak kezdetét jelenti” – jelentette ki Degair.

Hamdan Dagalo tábornok, a TMC helyettes vezetője azt hangoztatta, hogy a megállapodás átfogó, és senkit sem zár ki.

Nairobi, 2019. június 19.
A Szudánnak békét követelő tüntetők egyike a szudáni hatalomátvételt kísérő tiltakozások áldozataira emlékező megmozduláson a kenyai fővárosban, Nairobiban 2019. június 19-én. A szudáni hadsereg június elején erőszakkal felszámolta a demokratikus átmenet végrehajtására polgári kormányzást követelő kartúmi tüntetést, amely során legkevesebb hatvanan életüket vesztették és több mint 300-an megsebesültek.
MTI/EPA/Kurokava Dai

A szudáni ellenzék és a TMC egy hónapig tartó szünet után szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült, hogy rendezze a belpolitikai válságot. Tárgyalásaik június elején omlottak össze, az után, hogy a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben Kartúmban. A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben több mint 100 ember vesztette életét. Az ellenzék, bár korábban többször elutasította az egyeztetések folytatását, elfogadta Etiópia és az Afrikai Unió közvetítését.

A tiltakozók április 6-án – öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt – táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Azóta követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után azonban megrekedtek a tárgyalások a TMC és a DFCF között, főleg azzal kapcsolatban, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák-e elsősorban az országot.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »