Vámháború: fegyverszünetet kötött Kína és az USA

Tűzszünetet kötött egymással Kína és az Egyesült Államok a köztük dúló kereskedelmi háborút illetően annak érdekében, hogy újraindíthassák a tárgyalásokat – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap bennfentes forrásokra hivatkozva csütörtökön.

A lap két washingtoni és egy pekingi forrás beszámolói alapján azt írta: az ideiglenes „fegyverszünetről” szóló megállapodás részleteit Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök szombati, oszakai találkozója előtt, sajtóközlemények formájában teszik majd közzé a felek. A két elnök Japánban, a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának keretében folytat megbeszélést.

Az ideiglenes egyezmény értelmében Washington egyelőre nem vezetné be a maradék 325 milliárd dollárnyi kínai árut sújtó büntetővámokat, amelyeknek előkészítését Trump elnök még májusban rendelte el, mégpedig azt követően, hogy megrekedtek a kereskedelmi tárgyalások a két fél között.

A SCMP egyik forrása szerint Hszi elnök a beígért további büntetővámok elhalasztásának fejében egyezett bele abba, hogy találkozzon Trumppal Oszakában. A forrás a lapnak azt mondta, hogy ugyan Trump még meggondolhatja magát, de a tűzszünetet úgy tűnik, hogy már megkötötték.

Az amerikai elnök még szerdán úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az oszakai találkozó sikertelenül zárul, kész kivetni a pótlólagos vámokat, de azt is elmondta, hogy azok indulhatnának 10 százalékról az eredetileg beígért 25 helyett.

Az SCMP rámutatott: egyelőre nem világos, hogy Donald Trump ezúttal is kijelöl-e valamilyen határidőt a kétoldali tárgyalásokra, ahogyan azt korábban tette, de a megkérdezett források közül ketten hat hónapot említettek, vagyis a feleknek az év végéig kellene megállapodást kötniük.

A kétoldalú kereskedelmi tárgyalások több mint egy hónapja torpantak meg azt követően, hogy amerikai tisztviselők szerint Peking visszalépett néhány korábban tett ígéretét illetően. Kína ezzel szemben Washingtont vádolja azzal, hogy nyomásgyakorlással próbálja egy neki tetsző megállapodás irányába terelni a kínai felet.

Trump újra védővámokkal fenyegette meg Kínát

Hamarosan nagyobb dózisban érkezhetnek Kína fenyegetései

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »