Bár a kereskedelmi tárgyalásoknak befellegzett, mégis találkozik Trump és Hszi

Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan június végén, a G20-as csoport Japánban tartandó csúcstalálkozóján találkozik egymással – mondta Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.

„Hadd ismételjem meg, nagyon erős a valószínűsége annak, hogy a két elnök a G20-as értekezleten Japánban találkozik egymással” – fogalmazott Kudlow, majd hozzátette, hogy pillanatnyilag nem szerepel a tervek között az amerikai-kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója.

Pénteken Washingtonban eredménytelenül zárult a tárgyalások tizenegyedik fordulója, amelyet a felek korábban befejezőnek szántak. Megállapodás nem született, és az Egyesült Államokban megemelték a több ezer kínai importcikk pótlólagos vámtarifáját, miként azt Donald Trump megígérte.

Az amerikai elnök még május 5-én a Twitteren jelentette be, hogy a kereskedelmi tárgyalások után 10 százalékról 25 százalékra emelik évi 200 milliárd dollár értékű kínai importáru pótvámját, és további 325 milliárd dollár értékű kínai portéka esetében megkezdik a vámemelés előkészítését. A döntést Trump azzal indokolta, hogy Kína visszalépett néhány korábbi vállalásától, és a szerződéstervezet újratárgyalását kívánná.

Veszélybe kerültek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások

Kudlow a vasárnapi interjúban azt mondta, hogy Washington mindenképpen ragaszkodik egy sor intézkedés végrehajtásához, köztük például a szellemi tulajdon védelmének, vagy az erőszakos technológiai transzfer kérdésének rendezéséhez.

A gazdasági tanácsadó a sikertelenül zárult tárgyalási forduló után arra számít, hogy Peking ellenintézkedéseket jelent be. Ez egyelőre nem történt meg, de – mint Kudlow fogalmazott – „holnap talán már többet tudunk”. Elismerte, hogy a kereskedelmi háborút „mind a két oldal megszenvedi majd”. Ugyanakkor védelmébe vette a Trump-adminisztráció politikáját, és leszögezte, hogy az esetleges kínai ellenintézkedéseknek „nagyon kicsiny hatásuk lesz az Egyesült Államok hazai össztermékére”, hiszen a gazdaság „fantasztikusan jó állapotban van”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kudlow közölte azt is, hogy a kínaiak pénteken meghívták Pekingbe Robert Lighthizert, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjét, de egyelőre nincs „konkrét, végleges terv” a látogatás időpontjára.

A gazdasági főtanácsadó emellett bejelentette: a kormányzat további pénzügyi segítséget ad az amerikai farmereknek, akik a legjobban megszenvedik az amerikai-kínai kereskedelmi háborút. Korábban a kormány 12 milliárd dollárral segítette meg a gazdákat, és Kudlow sejtetni engedte, hogy ugyanekkora összeget szánnak a további segítségre. „Újból megtesszük, ha szükséges” – fogalmazott.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »