A lengyelek belefulladnak a műanyaghulladékba

A lengyel piac közel egymillió tonna műanyag csomagolást használ fel évente, és szakértők szerint ez a mennyiség tovább nő a következő években – hangzott el a lengyel Nemzeti Kereskedelmi Kamara (KIG) Ki fog megfizetni a műanyaghulladékért című vitáján. A szerdai rendezvényen, amelyről a PAP hírügynökség számolt be, a hulladék újrahasznosításával foglalkozó lengyel cégek képviselői is részt vettek.

A KIG szakértői szerint a műanyag csomagolás iránti igény folyamatosan növekszik. Európa például 2017-ben 51,7 millió tonnányit használt fel belőle, ami egymillió tonnával több a 2016-os szinthez képest.

Marek Sobecki, a kamara tisztségviselője elmondta, hogy Lengyelország körülbelül 3,5 millió tonna műanyagot használt fel 2017-ben, ami kilenc százalékkal volt több a megelőző évhez képest. Ebből mintegy egymillió tonnát tesznek ki a műanyag csomagolóanyagok, amelyek mennyisége az előrejelzések szerint akár az 1,3 millió tonnát is meghaladhatja 2022-re.

A számok még nagyobbak, ha beleszámolják a további, mintegy 200 ezer tonna egyszer használatos műanyag terméket, és 200-300 ezer tonna egyéb olyan árut, mint a játékszerek, a műanyag virágcserepek vagy a cipők. Sobecki megjegyezte, hogy ezeknek az áruknak a legtöbbjét nem hasznosítják újra Lengyelországban.

A vitán részt vevő Slawomir Mazurek környezetvédelmi miniszter-helyettes közölte, hogy tárcája egy olyan mechanizmus bevezetésén dolgozik, amelynek értelmében a műanyag csomagolások gyártóinak fedezniük kellene az újrahasznosítási költségek 30-40 százalékát. Az új mechanizmus kidolgozása mellett a minisztérium arra is „kötelezni” akarja a gyártókat, hogy termékeiket legalább 30 százalékban újrahasznosított anyagokból készítsék.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/PAP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »