A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke – jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nem fogadta örömmel a brit kormányfő lemondását, ugyanakkor döntéséért elismerését fejezte ki, és “bátor nőnek” nevezte.

Juncker szavait tolmácsolva a szóvivő kiemelte, hogy az elnök kedvelte és nagyra értékelte a brit kormányfővel folytatott közös munkát. Mint hozzátette, Juncker készen áll, hogy jó munkakapcsolatot alakítson ki a jövőbeni, új brit miniszterelnökkel is – közölte.

Theresa May pénteken jelentette be lemondását, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat. Tovább a teljes cikkre

London, 2019. május 24.
2018. november 15-én készült kép Theresa May brit miniszterelnökről a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt. 2019. május 24-én May bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről.
MTI/AP/Pool/Matt Dunham

Belgium és Hollandia

Nagy-Britannia az Európai Unióból való rendezett kilépése “továbbra is a legjobb módja annak, hogy megvédjük népeink és gazdaságaink érdekeit” – reagált Charles Michel belga kormányfő Theresa May távozásának bejelentésére pénteken.

A belga miniszterelnök Twitter-üzenetében köszönetet mondott Theresa Maynek “elkötelezettségért és az együttműködésért”, és értésre adta: véleménye szerint a brit kormányfő a nézetkülönbségek ellenére nyitottságot mutatott arra, hogy megoldást találjon a brit uniós tagság megszüntetésére.

Mark Rutte holland miniszterelnök is reagált May bejelentésére: üzenetében köszönetét és tiszteletét fejezte ki a brit kormányfőnek. Kiemelte, hogy az Európai Unió és Nagy-Britannia között létrejött megállapodás a rendezett Brexit érdekében továbbra is érvényben marad.

Franciaország

A Párizs és London közti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő pénteken, méltatva a lemondását bejelentő Theresa May brit miniszterelnök eddigi munkáját, ám hangsúlyozta: az Egyesült Királyságnak világossá kell tennie EU-tagságának megszűnésével kapcsolatos álláspontját.

A francia államfő elismerően szólt Theresa May Brexit-folyamattal kapcsolatos “bátor munkájáról”, amelyet hazája érdekében végzett. Macron kijelentette: Párizs kész folytatni az együttműködést May utódjával minden, a két országot, illetve az európai ügyeket érintő kérdésben. “Kapcsolatunk az Egyesült Királysággal minden téren rendkívül fontos” – hangsúlyozta.

Úgy vélte, egyelőre túl korai lenne feltételezésekbe bocsátkozni May döntésének következményeiről, és megismételte, hogy az unió számára a legfontosabb továbbra is a szervezet zavartalan működése, ezért Londonnak mielőbb világossá kell tennie a Brexittel kapcsolatos elképzeléseit. Emlékeztetett arra is, hogy ha az EU és az Egyesült Királyság között októberig nem születik olyan megegyezés, amelyet a brit parlament is elfogad, az ország rendezetlenül hagyja el az uniót.

“Mindez arra is figyelmeztet minket, hogy fontos döntések idején az elutasító szavazatok, amelyek nem kínálnak semmilyen más alternatívát, egyszerűen zsákutcát jelentenek” – tette hozzá az elnök a most zajló európai parlamenti választásokra is utalva.

Németország

Angela Merkel német kancellár tisztelettel tudomásul veszi Theresa May brit miniszterelnök lemondását – mondta a német kormány helyettes szóvivője pénteken Berlinben. Martina Fietz tájékoztatóján kiemelte, hogy a kancellár mindig is a bizalmon alapuló, jó együttműködést folytatott a brit kormányfővel, és ez a szellemiség megmarad Theresa May hivatali idejének hátralévő részében is.

Arra a kérdésre, hogy a német kormány megítélése szerint miként befolyásolhatja a lemondás a Brexit-folyamatot, a helyettes kormányszóvivő csak annyit mondott, hogy az legfőképpen a brit belpolitika alakulásának függvénye. A német szövetségi kormány továbbra is szoros kapcsolatra és szoros együttműködésre törekszik a mindenkori londoni vezetéssel – tette hozzá.

Írország

A lemondását most bejelentő Theresa May brit kormányfő utódja sem fog jobb ajánlatot kapni az Európai Uniótól a britek uniós tagságának megszüntetésére – szögezte le Simon Coveney ír külügyminiszter pénteken.

Az ír diplomácia vezetője kulcsszerepet játszott a London és Brüsszel közötti megállapodásban, amelyet többszöri nekifutásra sem sikerült elfogadtatni a brit parlamenttel.

Coveney szerint Írországnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie a kormányfőváltás miatt.

“Úgy vélem, hogy az Európai Unió egy új miniszterelnökkel sem köt kedvezőbb vagy lényegileg más megállapodást, mint amit Theresa Mayjel kötött volna” – mondta a Newstalk ír rádióadónak. “Azt hiszik, hogy egy új kormányfő keményebb tárgyalópartnernek bizonyulhat, és jobb egyezményt harcolhat ki Nagy-Britanniának, de az EU nem így működik” – fejtette ki.

Az ír külügyminiszter a héten figyelmeztetett: sohasem volt még ilyen nagy az esélye annak, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül távozzon az Európai Unióból. Coveney egyúttal úgy vélekedett, hogy a zökkenőmentes kilépésnek még így is nagyobb az esélye, mint a kemény Brexitnek. Szerinte London további halasztást is kaphat, ha kér.

“Azt hiszem, bármi előfordulhat, de Nagy-Britanniának nem árt az óvatosság, mert szerintem az EU türelme elfogyott” – mondta. “Brüsszel szeretne haladni az előtte álló többi politikai kihívással” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ausztria

Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken Twitter-üzenetben reményét fejezte ki, hogy Theresa May brit kormányfő lemondása ellenére az Egyesült Királyságban felülkerekedik a józan ész, és az új miniszterelnök gondoskodik az ország rendezett kiválásáról az Európai Unióból.

Kurz elveihez szigorúan hű, elképzeléseihez erősen ragaszkodó, elszánt politikusként méltatta May-t, hangsúlyozva, hogy nagyon bizonytalan helyzetben kormányozta országát. Az osztrák kancellár üzenetében jókívánságait továbbította a leköszönő brit miniszterelnöknek.

Spanyolország

Theresa May brit miniszterelnök pénteki lemondása után a spanyol ügyvezető kormány megegyezés nélküli, “kemény Brexitre” számít – közölte Isabel Celaá szóvivő madridi sajtótájékoztatóján.

“Theresa May végül bedobta a törölközőt” – fogalmazott a szocialista párti szóvivő, és hangsúlyozta, hogy ez azért történt, mert nem valószínű, hogy a brit parlament elfogadja az Európai Unióval létrejött kilépési megállapodást.

Celaá szerint a brit kormányfő távozása rossz hír azok számára, akik a rendezett uniós kiválás mellett vannak. Ezután egy “kemény konzervatív vezető, kemény Brexit és kemény idők” várhatók, de mindezért kizárólag az Egyesült Királyság és a brit kormány a felelős – fűzte hozzá. Kiemelte: Spanyolország felkészült erre az eshetőségre is, a kabinet korábban elfogadott egy készenléti tervet annak érdekében, hogy a lehető legjobban képviseljék a spanyol állampolgárok és vállalatok érdekeit.

Hozzátette: a Spanyolországba ékelt, brit fennhatóságú Gibraltár ügye védettséget élvez, a kiválás után a spanyol kormány jóváhagyása kell minden olyan megállapodáshoz, amelyet erre a területre vonatkozóan köt az EU és az Egyesült Királyság.

Oroszország

Theresa May távozó brit miniszterelnök nem tett semmit Moszkva és London kapcsolatainak javításáért – hangoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

Peszkov azt mondta, hogy “sajnos most hirtelenjében nem jut eszébe” olyan fontos esemény, amely hozzájárult volna a kétoldalú kapcsolatok javításához és összefüggésbe hozható lenne a távozó brit miniszterelnökkel. “Inkább fordítva: May asszony miniszterelnöksége kétoldalú kapcsolataink nagyon nem egyszerű szakaszára esett” – fogalmazott.

A szóvivő nem kívánta érdemben kommentálni May távozását, mindössze annyit mondott, hogy Moszkva nagy figyelemmel kíséri a Brexittel kapcsolatos folyamatokat, amelyek nemcsak Nagy-Britanniára, hanem az Európai Unión belüli helyzetre is hatással lesznek. Rámutatott: országa abban érdekelt, hogy az EU mint Oroszország fő kereskedelmi és gazdasági partnere, kiszámítható és stabil legyen, valamint fejlődjön.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Lemondott az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás