Megszüntették az ukrán kormánykoalíciót, hogy ne lehessen feloszlatni a parlamentet

A kisebbik ukrán kormánypárt, a Népi Front pénteken bejelentette, hogy kilép a kormányzó koalícióból. Az új koalíció megalakulására 30 nap áll rendelkezésre, és ez idő alatt nem oszlatható fel a parlament.

Makszim Burbak, a Népi Front frakcióvezetője a plenáris ülésen jelentette be képviselőcsoportja kilépését a koalícióból, majd felszólította a frakciókat, hogy mihamarabb kezdjenek konzultációkat az új koalíciós többség megalakításáról.

A Népi Front lépésének előzményeként csütörtökön a parlament május 20-ára tette Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök beiktatását. Ezzel Zelenszkijnek lehetősége nyílt arra, hogy még az október 27-én esedékes parlamenti választás előtt feloszlassa a törvényhozást, és előrehozott választást írjon ki. Tanácsadója, Dmitro Razumkov egy tévényilatkozatában ki is jelentette, hogy az új elnök fel fogja oszlatni a parlamentet.

“Az alkotmánynak megfelelően a parlamentben új koalíció alakul, ezért a parlament a soron következő választásokig, 2019. október 27-ig működik. A kormány és a miniszterelnök az új összetételű parlament összehívásáig látja el feladatait” – szögezte le Burbak, majd átadta a frakciója kilépéséről szóló nyilatkozatot Andrij Parubij házelnöknek.

A szintén a Népi Front frakciójához tartozó házelnök ezt követően bejelentette, hogy az “Európai Ukrajna” elnevezésű parlamenti koalíció május 17-én befejezte működését. “Ismerjük el, hogy ez egy jó koalíció volt” – jegyezte meg.

Elemzők szerint valójában a kormánykoalíció már rég nem létezett, mert 2017 óta nem volt többsége a két kormánypártnak, márpedig ha az nincs meg, az államfőnek joga van feloszlatni a parlamentet.

Erről beszélt előző este az 1+1 televízió egyik műsorában Zelenszkij tanácsadója is. “Természetesen, törvénysértést senki nem tervez, de megvannak az előfeltételek, amelyek lehetőséget adnak az elnöknek a Verhovna Rada (parlament) feloszlatására” – mondta. Kifejtette, hogy az egyik ilyen feltétel, amelyet a törvény pontosan megfogalmaz, az a koalíció hiánya. “Pontosan nem tudni, mivel a házelnök nem volt hajlandó kiadni a koalícióhoz tartozó képviselők névsorát, de nagy valószínűséggel már nincs meg a két kormánypárt többsége a parlamentben” – mondta. A pontosító kérdésre, miszerint az elnök a parlament feloszlatására készül-e, azt válaszolta: “természetesen, kezdeményezni fogja”.

Azzal viszont, hogy a Népi Front frakciója hivatalosan bejelentette a többségi koalíció megszűnését, új helyzet állt elő. Mostantól számítva 30 napig, az új koalíció megalakításáról folyó tárgyalások ideje alatt nem oszlatható fel a parlament.

Mire letelik ez a harminc nap, Zelenszkijnek már nem lesz lehetősége idő előtt feloszlatni a parlamentet, egy másik szabály ugyanis azt mondja ki, hogy a törvényhozás a következő parlament alakuló ülését megelőző fél éven belül nem oszlatható fel, azaz legfeljebb május 27-ig lett volna lehetősége az új elnöknek ezt megtenni. Következésképpen Zelenszkij valószínűleg kénytelen lesz várni az októberi választásig. Közvélemény-kutatások szerint közben a Zelenszkij vezette Nép Szolgája nevű párt egyre erősödik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás