Az észak-koreai arrogancia nem stratégia

A sikertelen vietnami csúcstalálkozó után Észak-Korea most helyezkedik. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető továbbra is dicsérik személyes kapcsolatukat, így hagyva nyitva az ajtót egy harmadik csúcstalálkozó előtt, ugyanakkor egyikük sem hajlandó engedni saját elképzeléseiből, hogy kinek is kellene megtennie az első lépést.

Az amerikai-észak-koreai tárgyalások azért jutottak zsákutcába februárban, mert bár az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes szankciót. Mindezek után a Kim-rezsim ismét arrogánssá vált a külpolitika szempontjából, ami viszont potenciálisan destabilizáló következményekkel járhat.

Észak-Korea nagyjából akkora, mint az Egyesült Államok Mississippi állama, GDP-je pedig kisebb, mint egy közepes méretű amerikai városé. Hadserege rosszul karbantartott és nem megfelelően képzett – ez részben amiatt van, hogy az erőforrásokat a nukleáris program fejlesztésére irányították át. A gazdaságpolitikától a közszolgáltatásokig – az emberi jogokról már nem is beszélve – Észak-Korea a világ egyik legrosszabbul vezetett országa. Tehát az, hogy a phenjani vezetés jelenleg az amerikai felet kritizálja és ócsárolja, egy vicc. Mégis így tesznek.

Észak-Koreát alapvetően nem irracionális szereplők vezetik, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a Kim-rezsim a múlt erősen eltorzított képén alapszik. Elég ha megkérdezünk egy észak-koreai tisztet, hogy ki győzte le a japánokat 1945-ben, vagy hogy ki kezdte és ki nyerte meg az 1950-1953-as koreai háborút? Ezekre a kérdésekre kivétel nélkül olyan válaszokat fogunk kapni, amelyek a rendszer legitimitását támogatják. És ha veszélyes hitet adnak az embereknek az ország státuszáról és katonai képességeiről, az ilyen koholmányok nem csupán a nemzeti büszkeség vagy diplomáciai pozíció kérdései.

Bár Trump két találkozója Kimmel propagandértékű volt, az észak-koreai diplomaták nehezen értik meg, hogy országuk súlya az amerikai belpolitikában csak töredéke az Egyesült Államok szerepének a koreai politikában. Eközben Kína vezetői inkább azt szeretnék, ha Phenjan “a helyén” maradna: Pekingnek alárendelve az ázsiai regionális hierarchiában. Az észak-koreai önértékelés miatt a rezsim viszont azt feltételezi, hogy továbbra is élvezheti a kínai nagylelkűség előnyeit, még akkor is, ha szembemegy Peking akaratával.

Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramja gyakran túlszárnyalta a várakozásokat, de továbbra sem ér fel a valódi arzenálokhoz. Az észak-koreai diplomaták mégis 2017 óta úgy beszélnek az ország atomprogramjáról, mintha Phenjan olyan erővel rendelkezne Washingtonnal szemben, mint amivel a Szovjetunió rendelkezett a hidegháború idején. Kim a 2019 áprilisában, a Legfelsőbb Népi Gyűlés előtt mondott beszédében kritizálta az amerikai rakétavédelmet az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) által jelentett fenyegetéssel szemben, Oroszországot és Kínát idézve. Ezeknek az országoknak azonban valódi nukleáris elrettentő erejük van. Észak-Korea tehát eltúlozza nukleáris képességeit, hogy növelje a többi kormány által Phenjan iránt mutatott elismerést.

Kim közelmúltbeli cselekedeteivel szintén arra törekszik, hogy visszanyerje az elvesztett befolyást, ami annak köszönhető, hogy a külvilág észrevette: Észak-Korea gazdasága lassan összeroppan a nemzetközi szankciók alatt. Az pedig megengedhetetlen, hogy a rezsimet gyengének lássák.

Miután a 2018-as szingapúri csúcs után tartózkodott a hadsereghez kapcsolódó nyilvános megjelenésektől, Kim az elmúlt hónapban komoly beszédeket tartott a katonai vezetőknek és párttisztviselőknek, több ízben jelen volt, mikor a légierő gyakorlatozott, valamint személyesen irányította azt a műveletet, amely során Phenjan – állítása szerint – új típusú “taktikai” fegyvert tesztelt. Azok a tárgyalók, akik alábecsülték az amerikai elhatározást Hanoi előtt, azóta egyfolytában rágalmazzák az amerikai tisztviselőket, akik nem hajlandók elfogadni a szimplán “kozmetikai” nukleáris leszerelést. Kim szintén lefitymálta Mun Dzse In dél-koreai elnök kormányzatának a koreai rendezésre irányuló törekvéseit, továbbá pimaszul kikiáltotta magát “a koreai nép legfőbb képviselőjének”.

Kim a múlt héten, Vlagyivosztokban tartott találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a legutóbbi arra irányuló kísérlete, hogy javítson a Phenjanról kialakult képen, miközben az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával folytatott tárgyalások nem az ő szájíze szerint történnek. Észak-Korea tárgyalási stratégiája az, hogy új koncessziók kiépítésére törekszik, miközben igyekszik riválisait egymás ellen kijátszani, látszólag elfogadja a rá kiszabott határidőket, azzal fenyeget, hogy megszünteti a pozitív cseréket, közben pedig növeli a feszültséget és “újracsomagolja” a korábbi engedményeket.

Kimnek ugyanakkor a belpolitika miatt is fájhat a feje, ezért próbálja úgy “eladni” a sikertelenül zárult hanoi csúcstalálkozót, mint egy kizárólag amerikai veszteséget.

Vlagyivosztok, 2019. április 26.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (j) a vlagyivosztoki vasútállomáson, mielőtt páncélvonatával elhagyja Ororszországot 2019. április 26-án. Kim Dzsong Un előző nap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott a vlagyivosztoki Russzkij szigeten lévő Távol-keleti Szövetségi Egyetemen.
MTI/AP/Alekszander Kitrov

Mindazonáltal az észak-koreai “erőszakos tárgyalások márkája” inkább arrogancia, mint a stratégia. Míg a Trump-adminisztráció egyértelműen közölte, hogy érdemi atommentesítésre van szükség a gazdasági szankciók feloldása érdekében, Észak-Korea továbbra is többet akar a kevesebbért cserébe.

Hogy kiábrándítsák Kimet ebből a tévhitből, az Egyesült Államoknak fel kell oldania a Kínával folytatott kereskedelmi feszültségeket, valamint össze kell hangolnia az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciók szigorúbb végrehajtását.

A Kim-rezsimnek pedig fel kellene ébrednie, és addig kellene elköteleznie magát, ameddig ez lehetséges a számára – mert a jövőbeli feltételek nem lesznek ennyire nagylelkűek. A Trump és Mun által kínált ablakok lassan bezárulnak, az észak-koreai gazdasággal szembeni ellenszél pedig egyre erősebb lesz. Ha azonban Észak-Korea – végtelen önbizalmának hála – továbbra is azt feltételezi, hogy az idő az ő oldalán áll, valószínűleg további hibás lépéseket fog tenni.

Forrás: East Asia Forum / Kitekintő