Felébredtek a britek, May belengette lemondását

A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének lehetővé tételétől az újabb népszavazáson át a Brexit törléséig terjed azoknak az alternatív Brexit-forgatókönyveknek a sora, amelyekről a londoni alsóház elnökének döntése alapján a ház vitázhat és szavazhat szerdán.

Az alsóház hétfő éjjel szavazta meg azt az indítványt, amelynek alapján a képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak – egyelőre jogilag nem kötelező erővel, indikatív, vagyis véleményjelzési céllal – az eddig kétszer is nagy többséggel elvetett Brexit-megállapodás különböző alternatíváiról.

A szerdai vitanapra beterjesztett napirendi javaslatok közül szerda délután John Bercow, az alsóház elnöke a 16 indítványból nyolcat hagyott jóvá. 

Ezek egyike szerint az Egyesült Királyságnak április 12-én megállapodás nélkül ki kell lépnie az EU-ból. Egy másik indítvány szerint a kilépési megállapodást a kormány csak akkor léptethetné életbe, ha az egyezményt előbb népszavazás is jóváhagyja.

Van egy olyan javaslat is, amely szerint ha a kilépés határideje előtti napig nincs elfogadott Brexit-megállapodás, a kormánynak szavazást kell kérnie a megállapodás nélküli Brexitről, és ha ezt a ház elveti, akkor törölni kell a Brexitet.

Lesz egy szavazás a „közös piac 2.0” tervről, a vámunióról, a Munkáspárt által javasolt kilépési csomagról és az 50. cikkely visszavonásáról is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Theresa May miniszterelnök már az indikatív szavazásokról szóló javaslat vitája és megszavazása előtt közölte: nem tud kötelezettséget vállalni arra, hogy bármely ilyen jelzésértékű szavazás eredményét a kormány ténylegesen végrehajtja.

Az indikatív képviselői szavazások valóban nem kötelezik jogi erővel a kormányt cselekvésre, de több képviselő is úgy nyilatkozott, hogy komoly negatív reakciója lenne, ha valamely javaslat a jelzésértékű szavazásokon nagy többséget kapna, de a kormány ennek ellenére figyelmen kívül hagyná a képviselői véleménynyilvánítást.

May már a lemondásra készül

A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök még a szavazás előtti órákban összehívta az 1922-es bizottságot, ahol közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával: kész távozni tisztségéből a Brexit-tárgyalások következő – az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló – szakaszának kezdete előtt. Ennek feltétele viszont az, hogy fogadják el az általa már kétszer sikertelenül szavazásra bocsátott megállapodást – azaz a Brexit első szakaszát továbbra is ő szeretné lezárni.

Forrás: MTI / The Independent

Friss hírek