Továbbra is bajban van a török gazdaság

Törökországban a harmadik negyedév után a negyedik negyedévben is zsugorodott a gazdaság és ezzel a török gazdaság technikai értelemben recesszióba került.

A török statisztikai hivatal azt közölte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal zsugorodott a török hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, amikor 1,1 százalék volt a csökkenés. A szakértői várakozásokban is ez szerepelt.

Éves összevetésben a török GDP a december végével záródott három hónapban 3 százalékkal zsugorodott – több mint két év óta először jegyeztek fel éves szintű gazdasági visszaesést. A tavalyi harmadik negyedévben a török gazdaság éves összevetésben még 1,8 százalékkal nőtt.

A negyedik negyedévi adatok ismeretében a török statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy tavaly a gazdaság növekedése 2,6 százalékra lassult a 2017. évi 7,4 százalékról. Ez részben a magas inflációra, a líra gyengülésére és a magas kamatra vezethető vissza.

Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a Recep Tayyip Erdogan török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására.

Az amerikai-török kapcsolatok javulása és az irányadó kamat jelentős emelése részben ugyan erősítette a lírát, az infláció ugyanakkor továbbra is magas, húsz százalék fölötti, az irányadó, egyhetes repokamat pedig 24 százalék.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »