Semmi sem tudja megállítani a török líra zuhanását

Tovább gyengült a török líra, értékének csaknem 5 százalékát veszítette el a dollárral szemben csütörtökön, miközben lemondott a jegybank egyik alelnöke, Erkan Kilimci.

A TRT török állami televízió beszámolója szerint az alelnökké 2016 májusában kinevezett Kilimci csütörtökön mondott le, hogy Törökország Fejlesztési Bankjánál folytassa pályafutását. Egy magas rangú banki tisztségviselő a Reuters-nek nyilatkozva azt állította, hogy a távozó alelnök minden kérdésben egyetértett a jegybank vezetésével, ideértve a kamatpolitikát is. „Szakértelmét egy másik állami pozícióban alkalmazza, ez minden” – mondta.

Hétfő óta értékének több mint 10 százalékát veszítette el a török líra a dollárhoz képest, az év eleje óta pedig mintegy 44 százalékkal gyengült.

Megugrott az 5 éves török CDS-árazás is. Törökország hitelkockázati biztosítása (CDS) a szerdai záráshoz képest 27 bázisponttal 535 bázispontra emelkedett, azaz egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű ötéves török államkötvényre már 535 ezer dolláros középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon.

Közgazdászok hónapok óta a török gazdaság túlfűtöttségének veszélyére figyelmeztetnek, mivel az erős gazdasági növekedést kétszámjegyű infláció és a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése kíséri.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A török jegybankra két irányból egymással ellentétes hatású nyomás is nehezedik. Egyfelől a piacok kamatemelésre ösztökélik a vágtató infláció megfékezésének érdekében, másfelől viszont a kormány azt várja el, hogy tartsa alacsonyan a kamatokat a gazdasági növekedés támogatásának érdekében.

Az augusztusi inflációs adatokat egy hét múlva teszi közzé a nemzeti statisztikai hivatal, a jegybank pedig szeptember 13-án tart kamatdöntő ülést. Júliusban 14 éves csúcson, közel 16 százalékon állt az éves infláció, a jegybank pedig legutóbbi ülésén – a várakozásokkal ellentétben – nem változtatott az irányadó kamatokon.

A török líra mélyrepülése eredetileg azzal kezdődött, hogy a piacokat aggasztotta Recep Tayyip Erdogan török államfő jegybankra gyakorolt nyomása és befolyása. A válság tovább mélyült az amerikai-török kapcsolatok elmérgesedésével. Az amerikai és a török kormány közötti viszonyt súlyosan megterhelte Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogva tartásának ügye, amely miatt Washington augusztus elején szankciókkal sújtotta a török belügyminisztert és az igazságügyi minisztert. Ankara válaszul megemelte több amerikai termék, például a személygépkocsik, a szeszes italok és a dohányáruk vámját.

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »