A Volvo gyárilag vet véget a száguldozásnak

A Volvo Cars 2020-tól 180 kilométer/órában korlátozza valamennyi új autójának a maximális sebességét.

Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója egy svéd rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy „nincs ok, ami miatt óránként több mint 180 kilométeres sebességgel kellene haladnia egy autónak, legalábbis nem egy Volvónak. A 2020-tól bevezetésre kerülő sebességkorlátozásnak az a célja, hogy életeket mentsen”.

„A sebességkorlátozást valamennyi Volvo-típusnál bevezetik, de természetesen lesznek kivételek, mint például azoknál az autóknál, amelyeket a rendőrség használ” – tette hozzá.

A vállalatvezető szerint a 180 kilométeres óránkénti maximális sebesség önmagában természetesen nem ment életet, de ha csak egy életet is sikerül megvédeni az intézkedés által, akkor már megérte bevezetni.

A kínai Geely cég tulajdonában lévő svéd központú Volvo Cars az autópályák biztonságát felügyelő amerikai hivatalnak arra a kimutatására hivatkozik, amely szerint 2017-ben az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »