A Volvo teljesen átáll elektromos és hibrid autókra

A kínai Geely járműipari cég tulajdonában lévő Volvo Cars valamennyi, 2019-től piacra kerülő új modellje teljesen elektromos, vagy hibrid meghajtású lesz.

A Volvo Cars jelezte egyben, hogy továbbra is gyártja majd a 2019 előtt piacra dobott robbanómotoros modelljeit.

Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója azt közölte szerdán, hogy 2019 és 2021 között öt új modellel terveznek megjelenni, közülük három Volvo és kettő Polestar márka lesz. Ezek mindegyike teljesen vagy részben elektromos meghajtású lesz.

A Geely az egyik legnagyobb független kínai autógyártó. Története 1986-ban kezdődött hűtőgépek gyártásával, majd a 1990-es évek elején készítette el első motorkerékpárját, 2002-ben pedig  kibocsátotta első autóját. A Volvót 2010-ben vásárolta meg a Ford Motortól.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »