Csak olaj a tűzre Koszovó Interpol-tagsági kérelme

Koszovó ismét beadta csatlakozási kérelmét az Interpol nemzetközi rendőri szervezethez, Szerbia pedig újabb hadjáratot indított Pristina felvétele ellen.

Koszovónak legutóbb a tavalyi év végén nyílt lehetősége arra, hogy felvételt nyerjen a nemzetközi rendőri szervezetbe, ám Szerbia ezt sikeres lobbizással megakadályozta. Válaszul erre Pristina százszázalékos vámot vetett ki a szerbiai árukra, és az intézkedést – Washington és Brüsszel bírálata ellenére – azóta sem vonta vissza, sőt Ramush Haradinaj kormányfő kijelentette: a százszázalékos vám mindaddig megmarad, amíg Szerbia el nem ismeri Koszovó függetlenségét.

A sikertelen próbálkozás után, február végén Pristina ismét kérte a felvételét az Interpolba. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter erre azonnal levélben fordult a szervezet elnökéhez és főtitkárához, amelyben arra kéri őket, hogy ne foglalkozzanak a koszovói kérelemmel. Felhívta a figyelmet arra, hogy semmi sem változott az Interpol Dubajban megtartott novemberi közgyűlése óta, és mivel nincsenek új elemek a koszovói beadványban, nincs szükség ismét tárgyalni a felvételről.

Koszovó már 2010-ben és 2015-ben is kezdeményezte felvételét az Interpolba, de mindeddig nem volt meg a szükséges kétharmados támogatottsága. A kérvényt 2017-ben is beadták, ám azonnal vissza is vonták, mert még a közgyűlés előtt bizonyossá vált, hogy nem fogja elég ország támogatni azt.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A világ valamivel több mint száz országa független államként ismeri el Koszovót, ám az Európai Unió öt tagországa – Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus -, valamint Oroszország és Kína szerint sem önálló országról van szó, ezért akadályozzák felvételét a nemzetközi szervezetekbe.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Diplomatikus, de nem minden feszültségtől mentes egyeztetések a G7-csúcson

A hét legfejlettebb ipari ország (G7) vezetői alapvetően eltérő nézeteik ellenére igyekeztek előremutató tárgyalásokat folytatni és megegyezésre jutni a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott csúcstalálkozójukon. A központi témák többek között az iráni atomalku, az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, valamint a brazíliai erdőtüzek voltak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás