1,8 milliárd eurós profittal zárt az Erste

Az Erste csoport adózott eredménye 1,8 milliárd euró volt 2018-ban, ami az előző évit egyharmadával meghaladja – tájékoztatott a pénzintézet csütörtökön.

A közleményben kiemelték: a bank nettó kamatbevétele 5,3 százalékkal 4582,0 millió euróra nőtt, elsősorban a Csehországban és Romániában, valamint Ausztriában is tapasztalt emelkedése miatt.

A bank nettó díj- és jutalékbevétele 3,1 százalékkal 1908,4 millió euróra bővült tavaly az előző évihez képest, elsősorban a pénzforgalmi szolgáltatásokból és a vagyonkezelési tevékenységből származó bevételek növekedésének köszönhetően.

A működési eredmény 8,9 százalékkal 2734,6 millió euróra nőtt, miközben a költség/bevétel hányados 60,5 százalék volt az előző évi 62,4 százalék után. A nem teljesítő hitelek aránya az ügyfélhitelek bruttó állományára számolva tovább csökkent, az egy évvel korábbi 4,0 százalék után 3,2 százalékra javult.

A bankcsoport saját tőkéje az előző évi 17,3 milliárd euróról 17,9 milliárd euróra nőtt. A saját tőke az új pénzügyi szabványra, az IFRS9 sztenderdre történő 2018. január 1-jei átállás nyomán 0,7 millió euróval csökkent.

A bankcsoport mérlegfőösszege 236,8 milliárd euróra nőtt, ez 7,3 százalékos bővülés a 2017 végi 220,7 milliárd euróhoz képest. A hitel/betét ráta 91,8 százalékon állt 2018 végén az előző év végi 92,4 százalék után.

Ami a kilátásokat illeti, a bank előrejelzése szerint ez a régió stabil makrogazdasági fejlődésén alapul. Kelet-Közép-Európában a reál-GDP mintegy 3 százalékos, Ausztriában pedig 2 százalékot meghaladó bővülését valószínűsítik.

Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója a közlemény szerint kijelentette, hogy a tavalyi adózott eredmény nemcsak fennállásuk eddigi legjobb eredménye, hanem méltó szimbóluma is a bank 200 éves évfordulójának. „Ez az eredmény erős fundamentumokon nyugszik, hiszen a csoport  betét- és hitelállománya egyaránt 7 százalékkal bővült” – mutatott rá.

Az alacsony munkanélküliségi ráta, a reálbérek növekedése, valamint a javuló gazdasági versenyképesség nagyobb kockázatvállalására és több beruházás elindítására ösztönzi a régió vállalkozóit, ami pedig áttételesen új munkahelyeket teremt – jegyezte meg a vezérigazgató. A pozitív hangulat szerinte a lakossági üzletágban is tetten érhető, ahol a lakáshitelek és fogyasztási hitelek iránti kereslet továbbra is stabil.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »