Akár államosítással is védenék a hazai ipart Németországban

A német szövetségi kormány gazdasági miniszterének új iparfejlesztési stratégiája szerint, amelyet szerdán ismertetett a német sajtó, akár államosítással is védeni kell a hazai ipar legfontosabb vállalkozásait.

Peter Altmaier tervének központi fogalma az „ipari és technológiai szuverenitás”, amelynek megőrzése a miniszter szerint a következő évtizedek legfontosabb kihívása. Ez az alapvető feltétele a gazdasági teljesítőképesség biztosításának és növelésének, illetve ezáltal a munkahelyek és a jólét gyarapításának is.

„Nemzetgazdaságunknak a jövőben is bírnia kell a versenyt valamennyi lényeges területen, főleg a kulcstechnológiák és az innováció terén” – áll a koncepcióban, amely szerint Németországban az ipari termelés részarányát a hazai össztermékben (GDP) a jelenlegi 23 százalékról 25 százalékra kell emelni 2030-ig, az Európai Unió egészében pedig el kell érni a 20 százalékot.

A másik fő fogalom a német gazdasági modellként számon tartott szociális piacgazdaság, amellyel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a vitairatnak szánt dokumentumban kiemelte, hogy a piacgazdasági folyamatok megzavarását célzó „önkényes beavatkozások” elleni következetes fellépéssel és a gazdasági érdekek határozott képviseletével „Németország és az Európai Unió hosszabb távon hozzájárul egy globális szociális piacgazdaság kialakulásához is, amely mindenkinek több piacot és nagyobb jólétet hozhat”.

Az Angela Merkel kancellár bizalmasának számító miniszter egy sor intézkedést sürget, német nemzeti és európai uniós szinten egyaránt. Legfőképpen a digitalizáció és a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználására kell törekedni – emelte ki a stratégiát bemutató tájékoztatóján, aláhúzva, hogy Németországnak a világgazdaság átalakulásának „elszenvedőjéből” a folyamatok „irányítójává” kell válnia.

Rámutatott, hogy jelenleg a német autóipar gyártmányait 90 százalékban Németországban vagy az EU más országaiban állítják elő. Ez az arány azonban könnyen 50 százalékra csökkenhet, mert Németország és az EU nincs a meghatározó tényezők között a mesterséges intelligencia és a digitalizáció területén, valamint az elektromos meghajtású járművekben használatos akkumulátorok gyártásában – figyelmeztetett.

Az autóipar mellett a kulcsfontosságú ágazatok közé tartozik például a gépgyártás, a vegyipar, az optikai ipar, az orvosi műszergyártás, az úgynevezett zöld technológiai szektor, a légi- és űripar, a védelmi ipar és az additív gyártástechnológia, vagyis 3D nyomtatás. Ezeken a területeken Németország most is a vezetők közé tartozik, és a német iparvállalatok csak 2015 óta 53 milliárd eurót (17 000 milliárd forint) fordítottak kutatás-fejlesztésre, hogy tartsák a lépést versenytársaikkal, de az állami és EU-s szabályozásban is változtatásokra van szükség.

Át kell alakítani többek között az EU-s versenyjogot, hogy könnyebben fejlődhessenek ki nemzeti vagy európai „bajnokok” – területükön meghatározó erővel rendelkező cégek -, amelyek fel tudják venni a versenyt a globális piacon.

A kulcságazatok cégeit védelmezni is kell a külföldi – EU-n kívüli – ellenséges felvásárlási kísérletektől. Ezért utolsó megoldásként, minden egyéb lehetőség kimerítése után az államosítás eszközét kell alkalmazni – fejtette ki Altmaier. Hangsúlyozta, hogy az államosítás csak a legfontosabb társaságok esetében jöhet szóba, és csak részleges és átmeneti lehet.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »