Trump Irán miatt maradna Irakban

Donald Trump fenn akarja tartani az amerikai katonai jelenlétet Irakban, hogy Washington szemmel tudja tartani Iránt. Erről az amerikai elnök a CBS amerikai televízió Face the Nation (Szemben a nemzettel) című, szokásos vasárnapi vitaműsorának adott interjújában beszélt.

„Hihetetlen és költséges katonai bázist építettünk ki Irakban, amely tökéletes helyen fekszik ahhoz, hogy inkább onnan figyeljük a zaklatott Közel-Kelet különböző részeit, semmint kivonuljunk” – fogalmazott az elnök.

Trump az interjúban hosszasan bírálta az Egyesült Államok iraki szerepvállalását, mondván, „az egyik legnagyobb hiba volt”, amit az ország valaha elkövetett. Ugyanakkor kijelentette: az Egyesült Államok Irakban „egy vagyont” költött a nyugat-iraki el-Aszad légi támaszpontra, ezért országának ragaszkodnia kéne hozzá. A műsorvezető kérdésére, hogy az amerikai csapásmérő-képességgel áll-e összefüggésben az amerikai jelenlét iraki fenntartása, az elnök azt mondta: nem, csak rajta akarja tartani a szemét Iránon.

Iránt „sok embert meggyilkoló gonosz országnak” nevezte, és kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint helyesen cselekedett, amikor egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött 2015-ös többhatalmi nukleáris egyezményt.

A műsorvezető emlékeztetett arra, hogy a hét elején az amerikai hírszerzés vezetői a szenátusban tartott meghallgatásukon közölték: Irán tartja magát az atomalkuban foglaltakhoz. Trump erre azt mondta az interjúban, hogy nem ért velük egyet.

Donald Trump bírálóan nyilatkozott a Szíriában és Afganisztánban folyó „végtelen háborúkról”, és közölte, hogy csökkenteni akarja az általa költségesnek tartott amerikai katonai jelenlétet ezekben az országokban. Mint mondta, az afganisztáni fejleményeket a hírszerzés révén is követni tudják, ugyanakkor nyitottnak mondta magát arra, hogy maradjon egy kisebb amerikai kontingens Afganisztánban. A szíriai helyzet alakulására pedig, mint mondta, az Egyesült Államok az iraki bázisról is tud reagálni.

Az interjúban az amerikai elnök kitért a venezuelai válságra is. Lehetségesnek nevezte az amerikai katonai beavatkozást. „Ezt nem szeretném egyértelműen így kimondani, de bizonyos, hogy ez is egy opció” – fogalmazott.

Donald Trump elmondta azt is, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök néhány hónappal ezelőtt találkozót kért tőle, de ő visszautasította. Azt mondta, azért mondott nemet, mert Venezuelában rengeteg „szörnyűséges dolog történik”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »