Az EP-választás kapcsán is beindult a kampányolás

A Manfred Weberre és pártjára, az Európai Néppártra (EPP) leadott szavazatok szélsőjobboldali erőket juttathatnak a hatalomba a májusi európai parlamenti választásokon – figyelmeztetett vasárnap Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) választási csúcsjelöltje az Olaszországban ellenzékben lévő, balközép Demokrata Párt (PD) római kongresszusán.

A Politico című brüsszeli lap írása szerint a májusi választásokkal kapcsolatos felmérések alapján szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament két legnagyobb politikai pártcsaládja, az EP-ben régóta a legnagyobb pártcsaládnak számító, jobbközép EPP, illetve a PES közül egyik sem fog elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy többségi koalíciót alakítson az Európai Parlamentben.  A lap szerint az Európai Néppárt emiatt arra kényszerülhet, hogy a politikai palettán tőle jobbra álló erők közül keressen további szövetségeseket, akiket az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportban, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypártban, vagy a flamand szakadár Új Flamand Szövetségben (N-VA) találhat meg.

Timmermans a PD kongresszusán úgy vélekedett: ha az EU-s választópolgárok a jobbközép EPP-re szavaznak, azt kockáztatják, hogy az európai szélsőjobb bekerül a hatalomba. “Soha nem fogok megállapodást kötni a szélsőjobbal azért, hogy az Európai Bizottság elnöke lehessek” – mondta a holland baloldali politikus. Hozzátette: “az EU polgárainak, az olaszoknak azonban tudniuk kell, hogy ha a jobbközépre szavaznak, azt kockáztatják, hogy végül a szélsőjobbal kötendő koalícióban kötnek ki”.

A Politico megjegyezte: a szocialista pártok támogatottsága az elmúlt években unió-szerte drámai mértékben visszaesett a tagállamokban tartott választásokon, de az Európai Néppárt is teret veszített, miközben a populista erők – különösen a szélsőjobb – előretörtek. “Olyan trendet látok az EU-ban és a nemzeti parlamentekben, amely megrémiszt, és azt akarom, hogy ezt ti is mindannyian lássátok” – mondta Timmermans a római pártkongresszuson.

A politikus felidézte azt is, amit állítása szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke – az Európai Néppárt egyike vezetője – öt évvel ezelőtt mondott: “Juncker 5 éve még azt mondta, hogy sosem lépne szövetségre a szélsőjobbal, de ennek esélye lépésről lépésre sokkal valószínűbbé válik”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A brüsszeli lap megjegyezte: Manfred Webert, Timmermans fő riválisát, régóta bírálják a baloldalon azért, mert túlságosan is megengedő az illiberális nézeteket valló politikusokkal az EPP-n belül.

A római kongresszuson Timmermans arra ösztökélte az olasz szavazókat, hogy őt és az EU-t támogassák a választásokon. “Hiányzik Olaszország. Nem tudjuk Európát Olaszország nélkül építeni. Kérem, segítsenek nekem Olaszországot visszahelyezni Európába szívébe, Európát pedig az olaszok szívébe” – mondta.

Emellett kijelentette: a szélsőjobboldal sikere azzal függ össze, hogy Európa miként kezelte a migráció kérdését. Az olaszok úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a válságban, de nem az EB a hibás. Matteo Salvini olasz belügyminiszter barátait terheli a felelősség, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit – fogalmazott Timmermans.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás