A brit kormány szigorítja a drónok használatát

Jelentősen szigorítja az idén a brit kormány a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását.

A közlekedési minisztérium által hétfő este ismertetett 68 oldalas intézkedési tervezetben szerepel, hogy novembertől a 250 grammnál nagyobb súlyú drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat a brit polgári repülésügyi hatóságnál (CAA), és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e a drónok üzemeltetésének biztonsági előírásaival. A brit kormány mindemellett jelentősen kibővíti a repülőterek környékén jelenleg is érvényes dróntilalmi zónákat.

A mostani szabályozás szerint a brit közforgalmi légikikötők egy kilométeres körzetében tilos a drónok reptetése, de a tervezetben szereplő kiterjesztés alapján külön tilalmi övezeteket alakítanak ki a pályák végétől számított öt kilométer hosszú, egy kilométer széles, négyszög alakú térségekben.

Mindemellett a rendőrség a jövőben törvénysértés gyanúja esetén házkutatást tarthat a gyanúsított lakóhelyén, lefoglalhatja drónját és kötelezheti a tulajdonost a drón vezérlőrendszerében tárolt használati adatok kiszolgáltatására.

A szigorítás előkészítése már jó ideje tart, de a tervek összeállítását felgyorsították a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Gatwick térségében közvetlenül karácsony előtt észlelt drónberepülések, amelyek miatt másfél napig zárva kellett tartani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőt.

A zárlat előzményeként rövid idő alatt több tucatnyi – kormányzati becslések alapján 60-nál több – drónberepülést észleltek a repülőtér légterében, és emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek.

Chris Grayling közlekedési miniszter a szigorítási terveket ismertetve hétfő este az alsóházban „szándékos, kiszámított, felelőtlen és törvénysértő” cselekedetnek nevezte Gatwick forgalmának drónokkal okozott veszélyeztetését. A miniszter szerint „okos, innovatív” új technológia alkalmazásával vált lehetővé Gatwick forgalmának újraindítása, de nem fedte fel e technológia mibenlétét.

Nem hivatalos brit médiaértesülések szerint Gatwick légterét az izraeli fejlesztésű Drone Dome – drónkupola – rendszer védi, és ennek telepítése után indulhatott újra a forgalom. A Drone Dome rendszer alkalmas a drón radarfelderítésére, a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat megszakítására és a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítására biztonságos helyen.

A brit kormány a minap bejelentette, hogy drónvédelmi rendszert telepítenek a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Heathrow környékére is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »