Adóoptimalizáláson kapták a Google-t

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégen keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját – jelentette pénteken a nemzetközi sajtó.

A holland kereskedelmi kamarához decemberben benyújtott papírok tanúsága alapján a Google Netherlands Holdings BV-n keresztül átutalt összeg négymilliárd euróval magasabb volt, mint 2016-ban.

A cikkek szerint a Google a holland cégen keresztül juttatta az Egyesült Államokon kívül keletkezett bevételei egy részét a Google Ireland Holdingsnak, amelyet a Nagy-Britanniához tartozó, adóparadicsomként számon tartott Bermuda szigetcsoporton jegyeztek be, ahol nincsen nyereségadó.

A Google anyavállalatának, az Alphabetnek ezen módszer segítségével az utóbbi több mint egy évtizedben sikerült egyszámjegyűre csökkentenie az Egyesült Államokon kívüli bevételei után fizetendő adója mértékét. Ez nagyjából a negyede az egyébként Európában érvényes adókulcsoknak – írta több brüsszeli napilap.

A „dupla ír-holland szendvicsnek” nevezett metódus legális, azonban Írország az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására 2014-ben beleegyezett, hogy 2020-ig fokozatosan véget vet ennek a gyakorlatnak.

„Minden adót megfizetünk a helyi jogszabályoknak megfelelően világszerte” – szögezte le az amerikai internetes óriáscég.

„A Google más multinacionális vállalatokhoz hasonlóan a székhelyének számító országban fizeti meg társasági jövedelemadója legnagyobb részét. Az elmúlt tíz évben a tényleges globális adókulcsunk 26 százalék volt” – emelték ki a közleményben.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »