Az Apple is kénytelen megvívni a maga harcát Kínában

Kínában egy bírósági döntéssel ideiglenesen megtiltották több iPhone modell importját és árusítását. Az Apple megtámadta az intézkedést, amely az iPhone 6S-től az iPhone X modellekig terjed.

A kínai bíróság a Qualcomm amerikai chipgyártó beadványa alapján hozta meg a döntést. A Qualcomm állítása szerint ugyanis két szoftverszabadalmát illegálisan alkalmazzák az iPhone készülékekben.

Az Apple kedden fellebbezett, megfogalmazása szerint „a Qualcomm lépése egy újabb elkeseredett lépés az amerikai cég részéről, amelynek törvénytelen lépéseit világszerte bíróságok tárgyalják”. Az Apple rámutatott arra is, hogy „a Qualcomm-beadvány három szoftverszabadalomra hivatkozik, amelyeket az iPhone készülékekben alkalmaznak”. Az Apple szerint azonban „ezek egyikének az oltalmi védettsége lejárt, a másik kettőt pedig már nem alkalmazzák az Apple újabb készülékeiben”.

A két amerikai cég között évek óta dúl a háború, kölcsönösen üzleti titkok ellopásával vádolják egymást. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy az Apple az év eleje óta már nem a Qualcommtól, hanem az Inteltől rendeli a modemchipeket.

Forrás: MTI/dpa/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »