A hesseni választás is kudarc a német kormány számára

Javítani kell a német szövetségi kormány teljesítményén – hangsúlyozták vasárnap este a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetői a Hessen tartományban rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett veszteségekből adódó tanulságot levonva.

Andrea Nahles, az SPD elnöke pártja berlini székházában tett nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a szövetségi kormány állapotát, és kiemelte, hogy a szövetségi szintű politika fejleményei nagyban meghatározták a hesseni választást, amelyen a szociáldemokraták támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt. Mint mondta, az SPD-nek jobban ki kell dolgoznia politikai profilját, világossá kell tennie a választók előtt, hogy milyen célokért küzd.

A CDU-val és testvérpártjával, a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) együtt alkotott szövetségi kormányban is sürgős változtatásokra van szükség. Ki kell dolgozni egy “menetrendet” – munkatervet – , amelyhez mindhárom kormánypártnak tartania kell magát.

A ciklus félidejére – 2019-re – időzített számvetésen pedig e tervnek a végrehajtása alapján kell döntést hozni arról, hogy érdemes-e tovább folytatni a kormányzást – mondta a szociáldemokraták vezetője. Mint megjegyezte, arra számít, hogy a koalíciós partnernél, a CDU/CSU pártszövetségnél “tartalmi és személyi” következményei lesznek az utóbbi két tartományi választásnak, a hesseni és az október közepén tartott bajorországi Landtag-választásnak.

Azonban az SPD nem várhat arra, hogy a partnerek rendezzék soraikat és a közös kormány mintegy magától “visszaálljon a munkaüzemmódba”, hanem gondoskodnia kell arról, hogy ez a lehető leghamarabb megtörténjék. Ezt szolgálja a “kötelező érvényű menetrend”, amelyről az SPD elnöksége már hétfőn megtárgyal egy javaslatot – mondta Andrea Nahles.

Az eredményekről

A vasárnapi választáson a CDU több mint ötven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Hessenben, és ismét kormányt alakíthat eddigi partnerével, a Zöldekkel. Az SPD szintén súlyos veszteségeket szenvedett el, támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt.

A hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint a CDU a szavazatok 27 százalékát szerezte meg. Ez több mint 10 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 38,3 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1966-os 26,4 százalék óta.

A második helyen az SPD áll a szavazatok 19,8 százalékával, ez minden eddiginél gyengébb eredmény, és szintén 10 százalékpontot meghaladó visszaesés az öt évvel ezelőtti 30,7 százalékhoz képest.

A Zöldek ugyancsak 19,8 százalékot szereztek, mindössze 94 szavazattal maradtak el az SPD-től: listájukra 570 166 voks érkezett, a szociáldemokraták listájára pedig 570 260. A hagyományosan baloldali irányultságú, de egyre inkább a politikai spektrum közepe felé húzódó ökopárt története legjobb eredményét érte el, és 8,7 százalékponttal növelte támogatottságát az öt évvel ezelőtti 11,1 százalékhoz képest.

A CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,1 százalékos eredménnyel került be a wiesbadeni Landtagba. Öt éve még nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, a szavazatok 4,1 százalékát szerezte meg, ehhez képest 9 százalékponttal erősödött. A 2013-ban alapított AfD így már mind a 16 tartományban rendelkezik törvényhozási képviselettel.

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a szavazatok 7,5 százalékát gyűjtötte össze, ami 2,5 százalékpontos növekedés az öt évvel ezelőtti 5 százalékhoz képest. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 6,3 százalékot szerzett, ez 1,1 százalékpontos növekedés a 2013-as 5,2 százalékhoz viszonyítva.

A pártok vezető jelöltjei részt vesznek egy televíziós beszélgetésen a hesseni tartományi választás alatt. Balról jobbra: Tarek Al-Wazir (Zöldek), Janine Wissler (Baloldal), Thorsten Schäfer-Gümbel (SPD), Ute Wellstein német újságíró, Volker Bouffier (CDU), René Rock (FDP) és Rainer Rahn (AfD). EPA/OLIVER DIETZE / POOL

A választási részvételi arány 67,3 százalékra süllyedt az öt évvel ezelőtti 73,2 százalékról. A wiesbadeni Landtagnak az úgynevezett többletmandátumok révén az eddigi 110 helyett 137 tagja lesz:

  • a CDU-nak 40, a Zöldeknek 29 mandátumuk lesz, ez együtt 69 – éppen ennyi szükséges minimálisan az abszolút többséghez;
  • az SPD képviselőcsoportja szintén 29 főből áll majd;
  • az AfD-nek 19, az FDP-nek 11, a Baloldalnak 9 parlamenti hely jut.

A CDU csalódott az eredmény miatt

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU főtitkára ugyancsak a pártja berlini székházában tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a CDU a fájdalmas veszteségekkel együtt is változatlanul az első számú politikai erő Hessenben, és megkapta a felhatalmazást egy új tartományi kormány megalakítására. A párt azonban “természetesen nem elégedett”, hiszen támogatottsága csökkent, az országos választói támogatottságát jelző közvélemény-kutatási adatok pedig “csalódást keltőek” – fogalmazott a kereszténydemokraták főtitkára.

“Az okok ismertek, az egyik közülük egész biztosan a nyilvánosságban kialakult kép a nagykoalícióról”, a CDU/CSU és az SPD szövetségi kormányáról  – tette hozzá Annegret Kramp-Karrenbauer. Aláhúzta: a szövetségi kormány “jól dolgozik, de sikereit gyakran elhomályosítják a belső viták, ezért javulnunk kell, jobbnak kell lennünk, a választók és a párttagok is elvárják tőlünk, hogy az eddiginél jobban dolgozzunk a kormányban és a pártban”.

A kormányban “új munkakultúrát” kell kialakítani, és ki kell választani három “nagy projektet”, amelynek megvalósításán mindhárom kormánypárt nagy összpontosítással és elszántsággal dolgozik – mondta.

A hesseni miniszterelnök a folytatásra készül

Hessen német tartomány konzervatív kormányfője, Volker Bouffier arra készül, hogy a vasárnapi tartományi választásokat követően is ő fogja vezetni a tartományi kormányt – derült ki a politikus vasárnap esti reagálásából.

“Továbbra is világos, hogy a miénk a legnagyobb frakció” – hangsúlyozta a politikus, aki egyúttal bejelentette, hogy egyeztetést kezdenek a többi párttal, kivéve a szociáldemokratáktól balra álló Baloldalt és az CDU-tól jobbra elhelyezkedő AfD-t.

A politikus fájdalmas veszteségnek nevezte, hogy a párt 5 évvel ezelőtti eredményéhez képest több mint 10 százalékpontot veszített támogatásából, ennek ellenére kijelentette, hogy azt a célt sikerült elérni, hogy a CDU nélkül ne lehessen kormányt alakítani Hessenben.

A történelmi rekordnak számító eredményt elérő Zöldek frakcióvezetője, Mathias Wagner úgy értékelte a választást, hogy pártja világos felhatalmazást kapott arra, hogy a tartomány következő kormányában is helyet kapjanak. A Zöldek eddig a CDU-val koalícióban irányították Hessent.

A szövetségi szinten a konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták helyi csúcsjelöltje csalódottságának adott hangot, miután a párt szintén több mint tíz százalékpontot veszített támogatottságából a 2013-as voksolás óta. Thorsten Schäfer-Gümbel szerint a szövetségi kormány rossz megítélése is felelőssé tehető azért, hogy a párt rosszul szerepelt a tartományi választásokon. A felmérések is azt mutatják, hogy a hesseni választók a szövetségi kormány munkáját megítélve adták le szavazataikat a tartományi választáson.

A politikai paletta jobb szélén található AfD vezetője, Jörg Meuthen értékelése szerint pártja elérte kitűzött célját Hessenben, ezért elégedett az eredménnyel. Mint mondta: jelenleg nem lát lehetőséget az együttműködésre a konzervatív CDU-val, ezért “jó, konstruktív” ellenzéki szerepre készül.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Rendben zajlik a választás Izraelben

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás - jelentette a helyi média kedden. Délelőtt tízig a választásra jogosultak tizenöt százaléka adta le voksát, ami 2,2 százalékkal magasabb az április 9-én tartott legutóbbi választásoknál. Jelentéktelen incidensektől eltekintve a szavazás rendben zajlik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás