Egyre közelebb a Brexit-megállapodás

Theresa May brit miniszterelnök csütörtök este tájékoztatta szűkebb kabinetjének tagjait a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalásokról. Meg nem erősített sajtóértesülés szerint May azt mondhatta az értekezleten, hogy közel van a Brexit-megállapodás.

A késő estébe nyúló kabinetülés után – amelyről nem adtak ki hivatalos közleményt – a Financial Times című londoni üzleti napilap online kiadása név nélkül idézett egy illetékest, aki “közel áll a Brexit-tárgyalásokhoz”, és a lapnak azt mondta: Theresa May nem hív össze kabinetülést “csak azért, hogy elmesélje, mi a helyzet. Ez nem az ő stílusa. Számomra mindebből az érződik ki, hogy a megállapodás gyakorlatilag megvan”.

A Financial Times által név és részletek nélkül idézett más kabinetforrások szerint a legvitatottabb megoldatlan kérdés, az Észak-Írország és Írország közötti határ jövőbeni ellenőrzésének megoldása is közel van.

A legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) ugyanakkor ismét jelezte, hogy nem fogadna el olyan megoldást, amelynek alapján Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé kerülne valamilyen formában vámhatár. A DUP több vezetője azt is kilátásba helyezte, hogy a párt megvonja támogatását a kormányzó konzervatívoktól, és esetleg leszavazza akár a hónap végén esedékes új brit költségvetést is, ha Theresa May olyan Brexit-megállapodásba megy bele, amely a DUP szerint Észak-Írország számára elfogadhatatlan.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Konzervatív Párt a tavaly nyári előrehozott választásokon addigi csekély alsóházi többségét is elvesztette, és azóta kisebbségben, a DUP frakciójának külső támogatásával kormányoz.

Ha a DUP ezt a parlamenti támogatást megvonja, olyan helyzet is előállhat, hogy a konzervatív kormány nem tud még sarkalatos törvényeket sem elfogadtatni, és helyzete tarthatatlanná válhat.

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »