Friss hírek

Az USA törvényben tiltotta meg az F-35-ösök leszállítását Törökországnak

 Az amerikai kongresszus szerdán jóváhagyta a védelmi minisztérium 2019-es költségvetését. A javaslat mindkét házban magabiztos többséget kapott: a képviselőházban 359:54 arányban, a szenátusban 87:10 arányban szavazták meg. A 2019-es amerikai katonai költségvetés főösszege 716,3 milliárd dollár.

“Hálás vagyok a kongresszus tagjainak mindkét pártban azért, hogy a védelmi költségvetési törvényjavaslatot az idén rekord gyorsasággal fogadták el” – nyilatkozta a szavazás után James Mattis, a Pentagon vezetője.

A védelmi költségvetésből 69 milliárdot a már folyamatban lévő külföldi hadműveletekre szánnak (Afganisztánban, Szíriában, Irakban, Szomáliában), 2,6 százalékkal tervezik emelni a hadseregnél dolgozók bértömegét, és várhatóan több tízmilliárd dollárt költ majd a Pentagon a haditengerészet, a légierő és az amerikai rakétavédelmi rendszer modernizálására.

Törvénybe foglalták ugyanakkor, hogy a védelmi tárca mindaddig nem adhat F-35-ös harci repülőket Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget arra, hogy lemond az Oroszországgal folytatott fegyvervásárlási tárgyalásairól, Törökország ugyanis Sz-400-as orosz légvédelmi rendszerek vásárlásáról folytat tárgyalásokat Moszkvával.

  • Vannak konfliktusok
Az orosz-török közeledés csak az egyik probléma az Egyesült Államok és Törökország viszonyában. Annak ellenére, hogy Törökország NATO-tag, az utóbbi időben politikailag inkább Oroszország és Irán felé húz. A kapcsolatokat pedig kiadatási kérelmek és Iránnal kapcsolatos pénzmosási ügyek is terhelik.

A feszültségek ellenére nem jó ötlet Törökország elidegenítése

Orosz légvédelmi rakétákkal fegyverkeznek a törökök

Az Egyesült Államok kormánya Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogvatartása miatt szerdán zárolta Süleyman Soylu török belügyminiszter és Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter amerikai javait, valamint megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok üzleti kapcsolatba kerüljenek a török politikusokkal.

A hírekre a török líra újabb történelmi mélypontra zuhant, a dollárral szemben immár áttörte az 5-ös szintet is, jelenleg 5,07 lírát kell adni egy dollárért. 2012-ben még bőven a 2-es szint alatt állt a dollár / líra árfolyam, azaz hat év alatt a török deviza több, mint 150%-ot (!) gyengült.

A török külügyminisztérium szerdán késlekedés nélküli válaszlépéseket helyezett kilátásba Washingtonnal szemben. Berat Albayrak török kincstári és pénzügyminiszter, Recep Tayyip Erdogan török elnök veje csütörtökön írásos nyilatkozatában kijelentette, hogy a szankcióknak még akkor is korlátozott hatása lesz Törökországra és a török gazdaságra, ha Washington kitart “helytelen” döntése mellett. Leszögezte: meghiúsul minden olyan spekulatív kísérlet, amely a piacokon negatív légkört akar teremteni.

Az amerikai elnök vétóját elkerülendő, a törvényhozók lemondtak arról a törvény-kiegészítésről, amely megakadályozta volna a kormányt a ZTE kínai telekommunikációs vállalattal kötendő megállapodásban. Egyedül Marco Rubio, floridai republikánus szenátor nem szavazta meg ezt a kiegészítést. A ZTE-t korábban az a vád érte, hogy megsértette az Irán és az Észak-Korea ellen hozott szankciókat.

A Pentagon kérésére bekerült a törvénybe az a javaslat is, amely szerint a tárca felhatalmazást kap arra hogy mentesíthessen az amerikai szankcióktól olyan országokat, amelyek orosz fegyverzetet vásárolnak. A védelmi tárca szándéka szerint ugyanis nem akarnak egyes államokat – azért, mert orosz fegyverzetet is vásárolnak – teljesen Oroszország felé tolni. Amerikai sajtóhírek szerint Mattis tárcavezető elsősorban Indiára gondolt, amely Oroszországtól is vásárol fegyvereket és jelenleg éppen légvédelmi rendszerek megvásárlásáról egyeztet Moszkvával, ugyanakkor partner az amerikai fegyverek vásárlásában is.

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

Nő az oltási kedv Csehországban

Erősen nőtt az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt Csehországban: míg október elején naponta alig néhány ezren vették fel az oltóanyagot, addig a hét elején ez a szám már elérte a napi harmincezret - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásokból.

Read More »

Férjhez ment a japán hercegnő

Mako japán hercegnő férjhez ment a volt egyetemi hallgatótársához, Komuro Keihez - közölte kedden a japán császári udvar ügyeivel foglalkozó kormányügynökség. A hercegnő a japán törvények értelmében ezzel elveszítette császári státuszát, mivel férje, Komuro közember.

Read More »