Nem tesz jót a transzatlanti kapcsolatoknak az EU Iránnak szánt segélye

„Nagy hibának” minősítette pénteken a jelenleg Litvániában tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az Európai Bizottság (EB) minapi döntését, amelynek értelmében 18 millió eurós (5,8 milliárd forintos) segélyt nyújt Iránnak fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektekhez.

„Ez olyan, mint egy méregpirula az iráni népnek és az erőfeszítéseknek, amelyek célja megálljt parancsolni az iráni agressziónak a régióban és a terrornak azon túl” – adott hangot meggyőződésének az izraeli kormányfő egy eseményen a litván nemzeti könyvtárban, a balti államok kormányfőivel tartott találkozóját követően.

Az izraeli miniszterelnök szerint az EU pénzét rakétákra fordítják Iránban, Szíriában, bárhol a Közel-Keleten.

Az iráni védelmi minisztérium által közreadott képen Amír Hatami iráni védelmi miniszter beszél az új típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta teheráni bemutatóján 2018. augusztus 13-án. A Fateh Mubinként azonosított rakéta, amely teljes mértékben iráni gyártású, képes szárazföldi és tengeri célpontok megsemmisítésére. (MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium)

Hasonló véleményen van az Egyesült Álllamok is. Az Európai Unió Iránnak nyújtott segélye „rossz időben küldött rossz üzenet” – szögezte le péntek este kiadott közleményében Brian Hook, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja. Hook sürgette Brüsszelt, hogy segítsen Washingtonnak az amerikai álláspont szerint a globális stabilitást veszélyeztető iráni fenyegetés elhárításában.

„Az európai adófizetők pénzéből nyújtott segítség csak állandósítja a rezsim képességét arra, hogy ne is vegye figyelembe saját népe szükségleteit, és egyúttal elfojtja az érdemleges politikai változásokat” – fogalmazott Brian Hook. A különmegbízott szerint az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak együtt kellene működnie annak érdekében, hogy olyan tartós megoldást találjon, amely valóban segíti az iráni népet és véget vet annak a fenyegetésnek, amelyet az iráni rezsim jelent a térségre és a világra.

Hook megjegyezte: „az iráni nép a saját kormányának korrupciója, rossz gazdálkodása és a külföldi konfliktusokban résztvevő terroristáknak nyújtott támogatása miatt igazi gazdasági nyomással néz szembe”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az EB a héten jelentette be, hogy jóváhagyta az Iránnak nyújtandó segélyt, amelynek célja olyan projektek finanszírozása, amelyek a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést segítik a perzsa államban. A csütörtökön bejelentett uniós támogatás része egy nagyobb, 50 millió eurós pénzügyi csomagnak, amelyet az Európai Unió költségvetéséből különítenek el Irán számára.

Azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az Iránnal kötött többhatalmi megállapodásból, és augusztus elején újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben, a megállapodás többi aláírója – az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió – azon van, hogy életben tartsa az atomalkut.

Ezzel viszont az évek óta gyengülő transzatlanti kapcsolatokat éri egy újabb csapás, így az Iránnal való kapcsolatok hosszabb távon is befolyásolhatják Európa és az Egyesült Államok viszonyát. A német külügyminiszter a héten vázolta fel új Amerika-stratégiáját, melyet  Angela Merkel is támogat, és éppen az a lényege, hogy Németországnak az Európai Unióval együtt ellensúlyt kell képeznie az Egyesült Államokkal szemben a többoldalú, méltányos megállapodásokon alapuló multilaterális rend védelmében.

Heiko Maas az amerikai politikával szemben képzett ellensúly példájaként említette az iráni atomprogramról kötött megállapodás ügyét, kiemelve: “stratégiai jelentőségű világosan megmondani Washingtonnak, hogy nem tűrjük, ha a fejünk felett és a kárunkra cselekszenek”.

Forrás: MTI/dpa/EFE/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »