Ciprasz posztjába kerülhet a görög-macedón névvita rendezése

Megkezdődött csütörtökön a görög parlamentben a bizalmatlansági indítvány megvitatása, amelyet az Új Demokrácia jobbközép ellenzéki párt nyújtott be Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel szemben a Macedónia új nevéről a héten Athén és Szkopje között kötött megállapodás miatt. Ez az első bizalmatlansági indítvány, amelyet a görög miniszterelnökkel szemben benyújtottak 2015-ös hatalomra kerülése óta.

Bár még pártja koalíciós partnere, a Független Görögök (ANEL) sem támogatja a Macedónia nevét Észak-Macedóniára módosító egyezményt, legalább nem áll szándékukban megbuktatni a kormányt. A kormánykoalíció 154 képviselői hellyel rendelkezik a törvényhozásban, így elemzők szerint nem valószínű, hogy ilyen körülmények között elfogadják a bizalmatlansági indítványt Ciprasszal szemben. A döntés szombaton várható.

„Kötelességem az alkotmányban foglalt minden lehetőséget kimeríteni, hogy megelőzzem ezt a fejleményt” – mondta Kiriákosz Micotákisz, az Új Demokrácia vezetője a benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban. Az indítvány megkérdőjelezi, hogy a kormánynak van-e joga egy ilyen horderejű megállapodás aláírásához anélkül, hogy arról előtte egyeztetne a parlamenttel.

Pella, 2018. június 6.
Tüntetők görög zászlóval követelik a kormánytól a görög-macedón névvitában való legkeményebb fellépést III. Alexandrosz makedón király szülőhelyén, Pellában, 2018. június 6-án. Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától, mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják. (MTI/EPA)

„A Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal kötött megállapodás bejelentése az utolsó csepp a görög nép felháborodásának poharában. Ez a megállapodás a görögök túlnyomó többségének ellenállásába ütközik” – áll a Micotákisz által a kamara előtt bemutatott szövegben. Ezenkívül még a kabinet sem hagyta jóvá – teszi hozzá, utalva arra, hogy az egyezményt az ANEL sem támogatta.

A parlamenti vita kezdete előtt a To Potámi (A folyó) és a Demokratikus Konvergencia nevű centrista ellenzéki pártok jelezték, hogy támogatják az indítványt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Zoran Zaev macedón és a görög miniszterelnök kedden jelentette be, hogy 27 év után kompromisszumos megállapodás született a görög-macedón névvita rendezésének módjáról, és a délszláv államot ezentúl Észak-Macedóniának fogják hívni. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Görögország eddigi ellenkezésének feladásával megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások Macedóniának az Európai Unióval, és várhatóan a NATO is hamarosan felveszi tagjai közé.

A névváltoztatásról szóló dokumentumot a két ország külügyminisztere várhatóan még a héten aláírja.

Forrás: MTI/AP/dpa/EFE/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »