Putyin teljhatalma az oroszok boldogságán áll vagy bukik

Bár a Nyugat Vlagyimir Putyin orosz elnököt lassan „persona non grata”-ként tartja számon, otthon népszerűbb, mint valaha. Az elnök érdeke pedig az, hogy továbbra is fenntartsa ezt az állapotot.

Putyin népszerűsége nagy rejtély, hiszen az orosz gazdasági problémák nagyrészt a Kreml vitathatatlanul meggondolatlan döntéseire vezethetők vissza. Mégis, ami az orosz szavazókat igazán érdekli, az az, hogy erős vezetőjének köszönhetően Oroszország újra a világ színpadán áll, mint olyan politikai és katonai erő, amellyel számolni kell.

Putyin megítélésében a fordulópont 2014 elején következett be, amikor az elnök bejelentette a Krím Oroszországhoz történő visszacsatolását, mondván a népszavazást követően végrehajtja a félsziget népének akaratát. A népszavazás eredményét és a terület orosz bekebelezését a nemzetközi közösség elsöprő többsége elutasítja. Otthon azonban Putyin népszerűségi mutatója a 2014 februárjában mért 69 százalékról márciusban 80 százalékra emelkedett, sőt, azóta sem változott. Ez pedig egy olyan lenyűgöző eredmény, amellyel csak néhány vezető büszkélkedhet.

Amikor Moszkvát globális nemzetközi bírálat érte és gazdasági szankciók alá vonta az Egyesült Államok, az Európai Unió és mások, az oroszok csak még jobban szerették Putyint, mert „visszahelyezte Oroszországot a térképre”. Mondani sem kell, hogy a nemzetközi piacok másképp látták ezt, így az orosz rubel gyors és drámai visszaesése következett, azonban még ennek sem sikerült elnyomnia az oroszok Putyin iránti lelkesedését.

Kercs, 2018. május 15.
Vlagyimir Putyin orosz elnök munkásokhoz beszél a Krímet és Oroszországot a Fekete- és az Azovi-tenger között összekötő Krími híd avatóünnepsége előtt, 2018. május 15-én. A köz- és vasúti Krími hidat Kercs és az orosz Tamany-félsziget között, Kercs közelében építették meg. (MTI/AP/AFP pool/Alekszandr Nyemenov)

Fontos megjegyezni, hogy Putyin nagyon jól taktikázik, ugyanis az Oroszország iránti ellenszenvet sokszor használja hatalma megszilárdítására. Például a Nyugat elítélése olyan megközelítés, amelyet a Kreml gyakran alkalmazott már korábban is, amikor nemzetközi vádakkal szembesült. Ez a taktika ugyanis feléleszti az orosz patriotizmust, és Putyint szinte golyóállóvá teszi a botrányokkal szemben. Emiatt pedig sok szavazó úgy tekint a 65 éves egykori KGB-ügynökre, mint egy cárra, a „nemzet apjára”, aki visszahozta országát az összeomlás széléről.

„Tény, hogy az Oroszországra gyakorolt külső nyomás nagyobb nemzeti kohéziót eredményez. A különböző szankciókat ugyanis Putyin a nemzetépítés eszközeivé alakítja, ezáltal pedig saját pozícióját és szavazótáborát erősíti” – mondta Dmitrij Trenin, a Carnegie Moscow Center igazgatója.

  • Hogy csak néhány példát említsünk:

Putyinnak most fel kell kötnie a gatyáját

Vlagyimir Putyin fölényes győzelmet aratott a márciusi orosz elnökválasztáson, biztosítva ezzel negyedik elnöki mandátumát. Azonban egyrészt a verseny hiánya miatt, másrészt azért, mert Oroszország gazdasági és társadalmi problémái az utóbbi években elmélyültek, Putyin fűt-fát megígért a választóinak, és most adós a jólétre vonatkozó ígéreteinek beváltásával.

Putyin az önmaga által vízválasztó jellegűnek jellemzett, március 1-jei beszédében például azt ígérte, hogy a következő elnöki mandátum végére Oroszország egyike lesz a világ öt vezető gazdaságának. Szavai szerint a szegénység szintje hat év alatt a jelenlegi felére csökken, az egy főre eső hazai össztermék (GDP) másfélszeresére nő, a szabadságot pedig minden tekintetben kiterjesztik Oroszországban. Emellett ígéretet tett az iskolák és a kórházak infrastruktúrájának fejlesztésére, valamint a megfizethető lakhatás biztosítására.

Az elemzők most azt kérdezik, hogy Putyin kertjében nem nő-e véletlenül egy mágikus pénzfa. Liza Ermolenko, a Barclays Capital közgazdásza elmondta a CNBC-nek, hogy Putyin ígéretei az egészségügyre és az infrastruktúrára fordított kiadások növelésének tekintetében mintegy 162 milliárd dollárra rúgnak, vagyis a GDP közel 2 százalékát teszik ki, és „nem világos, hogy ez hogyan finanszírozható”.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »