Az M5S ki akarja túrni Berlusconit a formálódó olasz kormányból

Silvio Berlusconi álljon félre és tegye lehetővé, hogy olyan kormány alakuljon, amely meg tudja változtatni Olaszországot – jelentette ki az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a kormányalakítási egyeztetések után a sajtónak csütörtökön.

Luigi Di Maio azt mondta, hogy az M5S kész a kormányalakításra a Ligával, de továbbra is kizárja ugyanezt a Liga vezette jobboldali koalíció egészével, amelynek Silvio Berlusconi pártja is a tagja.

Az Öt Csillag Mozgalom vezére korábbi kijelentéseit ismételte meg, miszerint az M5S két erővel tudja elképzelni a kormányalakítást a németországi nagykoalíció példájára: a balközép Demokrata Párttal (PD) és a Ligával. Megjegyezte, hogy a kettő közül az M5S inkább a Ligával van politikai összhangban.

Hozzátette, hogy Matteo Salvini viszont továbbra is az általa vezetett jobboldali koalícióban gondolkodik, és ez megakadályozza, hogy az Olaszországot megváltoztatni akaró kormány jöjjön létre. Az M5S miniszterelnök-jelöltje szerint ezen a ponton Matteo Salvinié a felelősség, hogy döntsön, kit választ az M5S és a jobbközép közül.

Róma, 2018. április 12. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje (k) és Danilo Toninelli (b), valamint Giulia Grillo, a párt tagjai sajtótájékoztatót tartanak, miután Sergio Mattarella olasz államfõvel egyeztettek a kormányalakítás érdekében a római államfõi rezidencián, a Quirinale-palotában 2018. április 12-én. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Róma, 2018. április 12.
Luigi Di Maio, az Öt Csillag
Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje (k) és Danilo Toninelli (b), valamint Giulia Grillo, a párt tagjai sajtótájékoztatót tartanak, miután Sergio Mattarella olasz államfővel egyeztettek a kormányalakítás érdekében a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2018. április 12-én. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Luigi Di Maio kijelentette, hogy nem szabad több időt vesztegetni, a szíriai konfliktushelyzet miatt minél előtt meg kell alakulnia az új kormánynak. Elfogadhatatlannak nevezte a vegyi fegyverek használatát, hangsúlyozva, hogy az M5S a nyugati szövetségesek oldalán marad, de hozzátette, hogy a konfliktusra nem a katonai győzelem, hanem kizárólag a diplomácia-politikai megoldás adhat választ.

Sergio Mattarella államfő csütörtökön újraindította a kormányalakítási tárgyalásokat, miután ennek április eleji első fordulója eredménytelenül zárult. Most a március 4-i választásokon legtöbb szavazatot szerző jobbközép koalíció pártjainak vezetői – Matteo Salvini a Liga, Silvio Berlusconi a Hajrá Olaszország (FI), Giorgia Meloni pedig az Olasz Testvérek (FdI) képviseletében – közösen járult az államfőhöz.

A sajtónak nyilatkozó Matteo Salvini kijelentette, hogy a jobboldal egységes, a miniszterelnököt a Liga akarja megnevezni és a koalíció elutasítja, hogy mások megvétózzák a koalíció tagjait. Salvini azt is felvetette, hogy az államfő esetleg ne őt és ne Luigi Di Maiót nevezze ki miniszterelnöknek, hanem egy harmadik „tekintélyes” személyt a Liga útmutatása alapján.

Salvini sajtótájékoztatója után Silvio Berlusconi ragadta magához a mikrofont, és demokratikus analfabétának nevezte az M5S-t.

Az olasz államfő pénteken zárja a kormányalakítási egyeztetések második körét, amely után bejelentheti, kit bíz meg a kormányalakítással vagy újabb konzultációkat tart. Ha miniszterelnök-jelöltet nevez meg, úgynevezett „próbaidőre” bocsátja a parlamenti támogatottsága előzetes felmérésére.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »