Megjött Kína válasza az amerikai védővámokra

Kína importvámokat vezetett be bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai védővámokra, és ezek hétfőtől hatályosak is – jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.

Donald Trump amerikai elnök március 22-én írta alá azt a dokumentumot, amelynek alapján vámot vetnek ki kínai importárukra, a szellemi tulajdonjogok megsértésére és technológiai transzferek kikényszerítésére hivatkozva. Egy nappal később pedig hatályba lépett a 25 százalékos vám az acél-, valamint a 15 százalékos vám az alumíniumtermékekre. Trump hozzátette, hogy később további, csaknem 50 milliárd dollár értékű kínai árura tervez vámot kivetni. Ez része az amerikai elnök által általánosan bevezetett importvám-intézkedéseknek, amelyek alól bizonyos országok kivételt fognak képezni, de Kína nem.

Nem sokkal ezután Kína kijelentette, hogy az amerikai importvámok “súlyos kárt okoznak a többoldalú kereskedelmi rendszernek”, és hogy beperli az Egyesült Államokat a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO). Pekingben bejelentették továbbá, hogy válaszul hárommilliárd dollárnyi amerikai importtermékre terveznek vámot kivetni.

A kínai pénzügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint nyolc amerikai importárura – köztük a sertéshúsra – 25 százalékos, további 120 termékre pedig – köztük gyümölcsökre – 15 százalékos vámot vetnek ki.

A kínai válaszlépés jelentős károkat okozhat sok amerikai gazdának, akik közül nagy számban szavaztak Trumpra a 2016-os elnökválasztáson – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség. Amerikai farmerek csaknem 20 milliárd dollár értékű árut exportáltak Kínába 2017-ben. Az amerikai sertésfeldolgozó ipar pedig 1,1 milliárd dollár értékű árut szállított oda, ami által Kína az amerikai sertéshús harmadik legnagyobb piacává vált.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Roberto Azevedo, a WTO vezérigazgatója a múlt héten figyelmeztetett, hogy ha elmérgesedik az amerikai-kínai kereskedelmi háború, akkor az komoly hatással lesz a globális gazdaságra, lefékezheti a növekedést.

“A kereskedelmi háborúhoz vezető folyamat első szakaszának tanúi vagyunk. Amennyiben csak az acél és az alumínium importját érintik a vámintézkedések, az egy dolog. Ha viszont a büntetőintézkedés termékek százaira vagy ezreire terjed ki, az már egészen más lesz, a világgazdaság növekedési üteme igen gyorsan lefékeződhet” – jelentette ki a BBC-nek nyilatkozva.

Forrás: MTI/dpa/AP/Kyodo

Friss hírek

Katonákkal pótolják a brit kamionsofőröket

A Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a kamionsofőrök összesített száma a korábbi 305 ezerről 235 ezerre csökkent az elmúlt egy évben. A sofőrhiány súlyos ellátási gondokat okozott az üzemanyag-ellátásban, így ideiglenesen a katonaságból irányítanak át sofőröket.

Read More »

Kamatemelésre készül a brit jegybank

A Bank of England kormányzója szerint a kereslet a vártnál kisebb mértékben terelődött át az árukról a szolgáltatásokra a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak múltával - ez azért lenne fontos, mert a szolgáltatási szektor állítja elő a brit hazai össztermék hozzávetőleg 80 százalékát. Eközben viszont csúcsra futott az infláció.

Read More »

Hétindító elemzés: euró-dollár, Nasdaq és arany

A mai videóban az EUR/USD, az US100, azaz a Nasdaq index és az arany ármozgásai szerepelnek. A Nasdaq egy rendkívül szép, a Surf vonalak által visszaigazolt piaci mozgást hajtott végre. Az egyes zónából való kitörés fellendülést hozhat az amerikai index grafikonján, tehát az elit százas támadhatja a hármas zónát.

Read More »