Trump nem fél a kereskedelmi háborútól

Donald Trump elnököt nem aggasztja egy kereskedelmi háború Kínával, és a védővámok ügyében nem hátrál meg – szögezte le egy vasárnapi televíziós interjúban Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

Mnuchin a republikánusokhoz közelálló Fox televízióban hangsúlyozta: „végrehajtjuk a védővámok bevezetését, dolgozunk rajta”. Majd hozzátette: „ahogyan Trump elnök fogalmazott, nem félünk a kereskedelmi háborútól, de nem ez a célunk”.

A pénzügyi tárca irányítója szerint Washington bizonyos kérdésekben megegyezésre juthat Pekinggel, de a vámtarifák bevezetését nem halasztják el. Hacsak – tette hozzá – nem születik „elfogadható egyezség”.

Mnuchin interjúja előtt, vasárnap délelőtt a CBS televízió szokásos politikai vitaműsorában nyilatkozott Joni Ernst, iowai republikánus szenátor. A középnyugati agrárállam politikusa azt hangsúlyozta, hogy Iowának és más középnyugati államoknak kifejezetten kárt okoznának a védővámokra adott esetleges kínai válaszintézkedések. A szenátor-asszony leszögezte: „egy kereskedelmi háborúból senki nem kerülhet ki győztesen”.

Iowa az Egyesült Államok legnagyobb sertéstenyésztője és -exportőre is, legfőbb piaca éppen Kína. De nemcsak a sertéstenyésztők éreznék meg a pekingi válaszlépések következményeit, hanem a szójatermesztők is. Az amerikai szójatermés egyharmadát Kína vásárolja fel.

Donald Trump a múlt héten írta alá azt a memorandumot, amely mintegy 60 milliárd dollár értékben vet ki védővámot kínai portékákra. Az elnök 60 napot adott a pénzügyminisztériumnak a vámmal sújtandó termékek végleges listájának összeállítására és az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházások korlátozását célzó intézkedések kidolgozására. Emellett a tárcának ki kell dolgoznia azon korlátozó intézkedéseket is, amelyek megakadályoznák, hogy kínai, vagy kínai többségű vállalatok vagy pénzügyi alapok érzékeny technológiájú amerikai cégeket vásárolhassanak fel.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »