Továbbra is száguld a Porsche

Növelte eladásait és bevételét, tovább javította eredményét tavaly a Porsche AG autógyár, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó érdekeltsége a német auto.de autóipari hírportál hétfői beszámolója szerint.

A Porsche sportkocsigyártó vállalat 2017-ben 246 ezer autót értékesített, négy százalékkal többet az előző évinél, forgalma eközben öt százalékkal, 23,5 milliárd euróra emelkedett, működési eredménye pedig hét százalékkal, 4,1 milliárd euróra. Az év végén közel harmincezren dolgoztak az autógyártó vállalatnál, nyolc százalékkal többen mint egy évvel korábban.

A 2017-es gazdálkodási adatok bemutatása alkalmából Lutz Meschke pénzügyi igazgató kiemelte, hogy a Porsche működési eredménye az elmúlt három évben több mint felével emelkedett. A gyártó 17,6 százalékos, az előző évinél 0,2 százalékponttal magasabb bevételarányos jövedelmezőségével egyike a világ legnyereségesebb autógyárainak.

Oliver Blume vezérigazgató elmondta: a Porsche a hagyományos sportkocsi üzletág továbbfejlesztése mellett nagy figyelmet fordít az új járműtechnológiai és mobilitási területek fejlesztésére is. Az elektromos mobilitási technológiákba például 2022-ig több mint hatmilliárd euró invesztál.

A befektetések egyaránt célozzák a meglévő modellpaletta elektromosítását és hibrid hajtásúvá tételét, valamint a töltőállomás-hálózat kiépítését. A Porsche mindemellett gondot fordít a mobilitási szolgáltatások fejlesztésére is.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ausztrália és Kína diplomáciai szóváltásba keveredett

Peking pénteken felszólította Canberrát, hogy ne tegyen "felelőtlen kijelentéseket" a Kínában január óta fogva tartott kínai-ausztrál író és akadémikus ügyében, miután az ausztrál vezetés "mély csalódottsággal" fogadta azt a hírt, hogy a férfit a kínai hatóságok nemzetbiztonsági okokra hivatkozva bűnügyi felügyelet alá helyezték.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás