Továbbra is Angela Merkel marad a német kancellár

A német szövetségi parlament (Bundestag) szerdán negyedik alkalommal is megválasztotta kancellárnak Angela Merkelt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 voksra volt szükség.

A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) és koalíciós partnerüknek, a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) együtt 399 képviselője van a 709 fős Bundestagban, vagyis akár 35 kormánypárti képviselő is lehet, aki nemmel szavazott, tartózkodott, érvénytelenül voksolt vagy nem vett részt a titkos szavazáson, amelyen 688 érvényes szavazatot adtak le.

Nem szavazatot 315 képviselő adott le, és 9 képviselő tartózkodott. Angela Merkelt így 52,9 százalékos támogatottsággal választották meg. Jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben – ugyancsak negyedik alkalommal – a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.

Berlin, 2018. március 14. Angela Merkelt (fehérben) megtapsolják a képviselők, miután negyedik alkalommal kancellárrá választották a német parlament 2018. március 14-i berlini ülésén. (MTI/EPA/Omer Messinger)

Berlin, 2018. március 14.
Angela Merkelt (fehérben) megtapsolják a képviselők, miután negyedik alkalommal kancellárrá választották a német parlament 2018. március 14-i berlini ülésén. (MTI/EPA/Omer Messinger)

A szavazás után Frank-Walter Steinmeier államfő fogadta a hivatalában Angela Merkelt, és kinevezte kancellárnak. Ezután a 63 éves politikus a Bundestagban leteszi hivatali esküjét, majd az államfő kinevezi a kormány tagjait, akik szintén esküt tesznek a Bundestagban.

Ezzel a tavalyi Bundestag-választás utáni 171. napon véget ér az eddigi leghosszabb német kormányalakítási folyamat. Az előző csúcs 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.

A kormányban a CDU-nak és az SPD-nek hat-hat minisztere lesz, a CSU-nak három. A nők aránya minden korábbinál magasabb, 43,75 százalékos. A CDU és az SPD is fele-fele arányban jelölt nőket és férfiakat tárcavezetőnek, a CSU viszont csak férfiakat jelölt miniszternek.

Az első kormányülést még szerdán megtartják, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »