Még nincs minden veszve az olasz baloldal számára

Az olasz baloldal minden eddigi leggyengébb szereplését jósolják a felmérések a március 4-i parlamenti választásokon, a Matteo Renzi vezette Demokrata Párt (PD) mégis kormányon maradhatna Paolo Gentiloni miniszterelnökkel, ha egyetlen más párt sem tud a kormányzáshoz szükséges többséget szerezni.

Mi Matteo Renzi egyetlen érdeme? Az, hogy visszahozta az olasz politikába Silvio Berlusconit, valamint az, hogy elvette a kedvét az olasz baloldaliaknak a választástól”

– szól az olaszországi baloldali szavazók keserű megállapítása, akiknek többsége Renzinek rója fel a PD és az egész baloldal teljes összeomlását. A választás előtti felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a PD jóval 25 százalék alatt fog teljesíteni.

Hiába ismétli Matteo Renzi, hogy a PD ugyanekkora támogatottsággal bírt a 2013-as választásokon is, ami elég volt a balközép kormányalakításhoz. A baloldali szavazók emlékeznek, hogy 2014-es európai parlamenti választásokon a PD 40,8 százalékot mutatott fel. Azt sem felejtették el, hogy a 2016-os népszavazáson Matteo Renzi azt mondta, ha nem szavazzák meg az alkotmányos reformot, lemond. Az olaszok ezután tömegesen az urnákhoz járultak és lemondatták Renzit.

Matteo Renzi viszont csak a miniszterelnöki székből távozott, a PD főtitkári posztját megtartotta, ami a párt baloldali szárnyának kiválásához vezetett, köztük Massimo D’Alema egykori PD-elnök és Pierluigi Bersani volt PD-főtitkár távozásához.

Paolo Gentiloni azonban még a PD gyenge szereplése ellenére is helyén maradhat, ha a sajátos olasz választási rendszer következtében semmilyen más párt vagy koalíció nem lesz képes stabil parlamenti többséget elérni. Sergio Mattarella államfő azért hagyta meg ügyvivő miniszterelnöknek Paolo Gentilonit, aki csak az új római kormány megalakulása után adja át a helyét. Elemzők szerint választási patthelyzetben szakértői kormány is alakulhat, amelynek várományosa szintén Gentiloni lehet.

A Renzi-Gentiloni páros a balközép választási kampányára is rányomta bélyegét, hiszen miközben Matteo Renzi kampányolt, mindenki tudta, hogy a balközép esetleges újabb miniszterelnöke nem ő, hanem csakis Paolo Gentiloni lehet.

Róma, 2018. február 27. Pier Carlo Padoan olasz gazdasági és pénzügyminiszter, Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök, a Demokrata Párt (PD) fõtitkára és kormányfõjelöltje, Paolo Gentiloni hivatalban levõ olasz miniszterelnök és Nicola Zingaretti, Lazio régió elnöke (b-j) a PD választási kampányrendezvényén Rómában 2018. február 27-én. Olaszországban március 4-én rendeznek parlamenti választásokat. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Róma, 2018. február 27.
Pier Carlo Padoan olasz gazdasági és pénzügyminiszter, Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök, a Demokrata Párt (PD) főtitkára és kormányfőjelöltje, Paolo Gentiloni hivatalban levő olasz miniszterelnök és Nicola Zingaretti, Lazio régió elnöke (b-j) a PD választási kampányrendezvényén Rómában 2018. február 27-én. Olaszországban március 4-én rendeznek parlamenti választásokat. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

A PD nagyon gyenge választási szereplése Matteo Renzi politikai pályafutásának végét jelentheti, bár Renzi máris jelezte, hogy akármi is lesz az eredmény, nem mond le a PD éléről. Leírni sem szabad azonban Matteo Renzit, aki 2014 februárjában a Silvio Berlusconival kötött paktum segítségével lett miniszterelnök. A felek cáfolatai ellenére most sem teljesen kizárt az esetleges Berlusconi-Renzi nagykoalíció lehetősége.

Ha viszont nem a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI), hanem az Északi Liga vagy az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nyeri a választásokat, akkor az olasz politikát megújítani akaró, 43 éves Matteo Renzit – a sors iróniájaként – még nála is fiatalabb politikusok szorítják háttérbe. A balközepet pedig erősen jobboldali erők váltják le.

Matteo Renzi „saját maga áldozata” – vélte Alan Friedman Olaszországban élő amerikai újságíró, aki szerint a két évvel ezelőtt még olasz miniszterelnök Renzi bukását saját arroganciája és politikai rövidlátása okozta. Az olasz szavazók szerint ehhez a Renzi-kormánynak a szakszervezetektől is ellenzett munkaügyi és nyugdíjreformja, valamint a balközép migrációs politikája is hozzájárult. Matteo Renzi nem volt elég baloldali a baloldaliaknak, de a centrum szavazatait sem tudta megszerezni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »