Az Öt Csillag Mozgalom vonzerejének titka

Az intézményellenes Öt Csillag Mozgalomnak (M5S) ritka képessége van arra, hogy vonzóvá tegye programját az elhidegült olasz szavazók körében: a környezetvédelem, az euroszkepticizmus és – az erősen megkérdőjelezhető – adókkal és juttatásokkal kapcsolatos ígéretek eklektikus keverékét kínálja mindenkinek, aki elégedetlen a jelenlegi politikai vezetéssel.

„Nagyon sok ok miatt szavazhat valaki az Öt Csillagra” – mondta el a témával kapcsolatban Piergiorgio Corbetta, a Bolognai Egyetem politikatudományi professzora.

Mostanra bebizonyosodott, hogy az M5S elég okot adott arra, hogy a nyugat-európai populisták egyik legnagyobb győzelmét biztosíthassa a kicsit több mint négy hét múlva esedékes olasz parlamenti választásokon. Mivel a párt nem hajlandó koalícióra lépni semelyik másik politikai erővel, ezért körülbelül 30 százalékos támogatottságával biztosan nem szerez többséget a parlamentben, azonban sikere felhívás a következő adminisztráció előtt álló kihívásra.

„Bármi lesz is a végeredmény, az Öt Csillag Mozgalom jelentős mértékben befolyásolni fogja a vitákat. Ha megnyered a szavazók közel 30 százalékát, akkor olyan erő vagy, amellyel igenis foglalkozni kell” – fogalmazott Marc Lazar, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének egyik professzora.

Mi az M5S sikerének titka?

Daniele Abate szicíliai lakos szülővárosában sok ember otthonában még csak folyóvíz sincs, és ő például a politikusokat hibáztatja ezért. Tehát az egykori szakács március 4-én biztosan az Öt Csillagra fog szavazni. Az ország másik végében, Vicenza kisvállalkozóinak egyharmada szintén azt tervezi, hogy ugyanígy tesz majd, ugyanis bíznak a beígért adócsökkentésben és deregulációban.

Az M5S népszerűbb a szegényebb rétegek körében. Az olyan emberek számára, mint Abate – akinek otthona, Trapani „büszkélkedhet” a legalacsonyabb életszínvonalú város címével egy tavalyi tanulmány szerint – azért vonzó a párt, mert megígérte a választóknak: eltávolítják a korrupt elitet az olasz politikából, megszüntetik a régi politikai rendszert, biztosítják az átláthatóságot az olasz politikai életben, valamint növelik a polgári részvételt a döntésekben.

Ilvo Diamanti olasz szociológus szerint az M5S eddigi sikerét éppen az általa képviselt politikai újdonság adta. Azok az olaszok választják az M5S-t, akik az összes többi pártban csalódva nem tudnak másra szavazni. Az M5S más pártokkal ellentétben nem területhez vagy társadalmi osztályhoz kötött, ezért szavazóbázisa a lehető legszélesebb: választói korábbi bal- és jobboldaliak egyaránt.

epa06453007 Beppe Grillo (C), Luigi Di Maio (2-L) and Davide Casaleggio (2-R) pose for the media in front of the Italian Interior Ministry after presenting the new symbol of the Five-Star Movement (M5S) for the 04 March general election, in Rome, Italy, 19 January 2018. Others are not identified. EPA/ANGELO CARCONI

Beppe Grillo (k), Luigi Di Maio (b2) és Davide Casaleggio (j2) az olasz belügyminisztérium előtt, miután bemutatták az Öt Csillag Mozgalom (M5S) új logóját 2018 január 19-én. (EPA/ANGELO CARCONI)

Az Öt Csillag vezetőjének, Luigi Di Maio választási sikerének kulcsa a gazdagabb északi vidék szavazóinak meggyőzésében rejlik. Míg a párt a legutóbbi 2013-as országos választásokon Trapaniban elnyerte a szavazatok 40 százalékát, Vicenzában mindössze 25 százalékot tudhatott magáénak.

Azonban most kicsit más a helyzet, a vicenzai vállalkozókat ugyanis szintén frusztrálja a status quo, függetlenül a legutóbbi időszakban tapasztalt fellendüléstől. Szorgalmazzák az üzleti adók és szabályozások csökkentését, valamint a teherautók miatt túlzsúfolt egysávos utakba történő beruházásokat a régióban.

„Nyilvánvaló, hogy a hagyományos pártok olyan ígéreteket tettek, melyeket nem tartottak be” – fejtette ki véleményét egyikük.

Van, ahol már bevált az M5S

Sarego település hétezer lakosa – a régióban elsőként – már 2012-ben megválasztotta Öt Csillagos polgármesterét, Roberto Castiglion 37 éves IT menedzsert, akit tavaly újra is választottak. Úgy tűnik, a kisváros nagyon jól járt Castiglionnal, akinek polgármesteri munkája napelemek telepítését és az újrahasznosítás fokozását vonta maga után. A fiatal politikus emellett azt állítja, hogy pártja nagyon szeretné segíteni a helyi vállalkozásokat, amelyek gyárgépeket, felnőtt pelenkákat és bőrárukat szállítanak szerte a világon.

„Ebben az országban belefulladunk a szabályokba és előírásokba” – mondta.

Az aggályok megszüntetése

Az M5S a megfelelő dolgokat mondja a kisvállalkozásoknak, de azért sokan vannak, akik tétováznak. Az üzleti vezetők aggodalmának egyik forrása a párt korábbi fenyegetése volt, hogy Olaszországot kivonják az eurózónából. Mikor azonban Di Maio visszakozott az ügyben, ez sokakat megnyugtatott. A lépés okos húzás volt az M5S részéről, mivel ezáltal anélkül nőtt a támogatottsága északon, hogy bántotta volna a déli bázist.

  • A bizonytalanoktól függ a választások eredménye
Az olasz választók 37 százaléka még bizonytalan abban, miként fog szavazni a március 4-én tartandó parlamenti választásokon – derült ki a csütörtökön közölt felmérésekből, amelyek továbbra is a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció előnyét mutatják, miközben elemzők úgy látják, politikai patthelyzet alakulhat ki. Tovább

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »